Paralimpia: az MPB elnöke szerint túlteljesítettük a célkitűzést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.18. 21:29
null
Tóth Tamás szerezte a magyar csapat egyetlen aranyérmét (Fotó: MTI)
A 43 fős magyar csapat egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel zárja a XV., riói nyári paralimpiát, amely a helyi idő szerint vasárnap esti záróünnepséggel ér véget.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke előzetesen tíz éremmel kalkulált, s azt mondta, szeretné ha lenne köztük legalább egy arany is.

„Továbbra is azt mondom, hogy tíz érem a realitás, ennyi a valós erőnk, de a magyar sport és a magyar sportolók erejét mutatja, hogy túl tudunk lépni a realitásokon. Majdnem kétszer annyi dobogós helyünk lett, mint amit megcéloztunk – kezdte értékelését az MTI-nek Szabó László, aki tavaly július óta vezeti az MPB-t, azaz ez volt az első paralimpiája elnökként. – Titkon reménykedtem abban, hogy a négy évvel ezelőtti, londoni éremszámot elérjük, az ugye 14 volt, ezt sikerült túlszárnyalni, ami óriási dolog. Ráadásul ez egy tengerentúli paralimpia volt, és a hagyományok azt mutatják, hogy ilyen körülmények között rosszabbul teljesítünk. Most erre is rácáfoltunk, bizonyítottuk, hogy ennek nem kell feltétlenül így lennie."

Szabó László kiemelte: hat sportágban szereztek érmet, ez is jobb teljesítmény, mint Londonban, és sikerült a dobogón végezniük most debütáló sportágban is, parakajakban – Suba Róbert ezüstérmét sporttörténelminek nevezte.

„És fontos volt az aranyérem is. Nem vagyok egy éremszín-fetisiszta, de a magyar társadalom és a magyar néplélek úgy van összerakva, hogy az aranyérem fontos. És valóban fontos, mert meghúzza az egész szereplést, és annak a megítélését. Úgyhogy Tóth Tamáson most óriási felelősség van, ő az aranyérmesünk, ő áll a mostani siker csúcsán, de nagyszerű fiatalember, nagyszerű sportoló, úgyhogy el fogja bírni ezt a felelősséget" – fogalmazott az elnök.

A magyarok közül két – megfogalmazása szerint szimbolikus – szereplőt emelt ki Szabó László: az úszó Konkoly Zsófiát és Vereczkei Zsoltot. Mindketten bronzéremmel távozhatnak Rio de Janeiróból.

„Konkoly Zsófi 14 évesen állhatott fel a dobogóra, elképesztő magabiztossággal és tudatossággal csinálta végig ezt a versenyt, és a teljesítménye azt mutatja, hogy óriási tartalékok vannak a magyar parasportban. Természetesen a többi érmessel együtt nagyon büszkék vagyunk rá – mondta. – Vereczkei Zsolt hetedik paralimpiáján a hetedik érmét szerezte. Az első hármon aranyat, azóta mindig bronzot. Magyar ember korábban soha nem nyert hét olimpián vagy paralimpián érmet. Vereczkei Zsolt 2016. szeptember 16-án legendává vált, a magyar sport legendájává, aki példaképe lehet minden fogyatékkal élő és minden ép magyarnak."

Az MPB elnöke a körülményekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: bár korábban nem járt még olimpián vagy paralimpián, látott már néhány dolgot a világban, különböző területeken nagy rendezvényeket, sőt, ő is szervezett ilyeneket, úgyhogy van némi tapasztalata.

„Nem akarom elkiabálni, mert néhány óra még hátravan a paralimpiából, de minden előzetes félelmünk alaptalannak bizonyult. A brazilok és a rióiak, a szervezők nagyon büszkék lehetnek arra, ami itt zajlott, a magyar paralimpiai csapat hálás azért a figyelemért és ellátásáért, amit itt kapott. Nem volt semmilyen problémánk" – jelentette ki Szabó László.

Hozzátette: szinte minden versenyhelyszínen járt, mindent látott, amit a paralimpiából látni lehetett.

„Ez egy nagyszerű, óriási, gyönyörű rendezvény, de nem egy megrendezhetetlen rendezvény nekünk, magyaroknak sem. Fel kell kötni a gatyát, de meg tudunk egy ilyet csinálni, ha minden tudásunkat, erőnket, energiánkat és ambíciónkat egy olimpia és paralimpia megrendezésének szolgálatába állítjuk, akkor ez nekünk menni fog" – véli az elnök.

Szabó László arról is beszélt, hogy szerinte sok kérdés halmozódott fel a nemzetközi olimpiai és paralimpia mozgalomban, s ezek megválaszolása égető.

„Én három ilyen kérdést legalább látok. Az egyik a doppingügy, ezt rendbe kell rakni. A másik az olimpia és paralimpia, mint rendezvény szervezésének, lebonyolításának és gazdasági költségvetésének a kérdése. Világosan látszik, hogy a mozgalom költséghatékonyabb lebonyolítás irányába mozdult el, és szerintem ez egy helyes irány. A harmadik pedig a sportdiplomácia kérdése, amely összefüggésben van a nemzetközi diplomáciával is. Az oroszok kizárásának a kérdése, a tisztújítás a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) élén a következő évben, mind-mind sportdiplomáciai kérdések" – fogalmazott.

Szabó László Rióban találkozott Sir Philip Cravennel, az IPC elnökével is.

„Nem ez volt az első találkozónk, de szót váltottunk arról, hogy merre is tart a nemzetközi paralimpiai mozgalom, és mi ezzel kapcsolatban a magyar álláspont" – mondta az MPB elnöke, hozzátéve, hogy jelezte: Magyarország a jövőben szívesen látja vendégül különböző rendezvényeken az európai paralimpiai bizottságokat.

A magyar sportolói csapat nagy része és a kísérők, vezetők hétfőn indulnak haza Magyarországra, s kedden 17.50 órakor, Párizs érintésével érkeznek a Liszt Ferenc Repülőtérre.

A RIÓI PARALIMPIA MAGYAR ÉRMESEI
ARANYÉREM: Tóth Tamás, úszás (100 m hát, S9)
EZÜSTÉREM: Pap Bianka, úszás (200 m vegyes, S10), Sors Tamás, úszás (200 m vegyes, S9), Osváth Richárd, kerekesszékes vívás (kard, A), Csonka András, asztalitenisz (S8), Osváth Richárd, kerekesszékes vívás (tőr, A), Suba Róbert, parakajak (KL1), Biacsi Ilona, atlétika (1500 m, T20), Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, kerekesszékes vívás (tőr, csapat)

BRONZÉREM: Tunkel Nándor, erőemelés (49 kg), Pap Bianka, úszás (200 m vegyes, S10), Pálos Péter, asztalitenisz (S11), Tóth Tamás, úszás (100 m gyors, S9), Krajnyák Zsuzsanna, kerekesszékes vívás (tőr, egyéni, A), Sors Tamás, úszás (100 m pillangó, S9), Konkoly Zsófia, úszás (100 m pillangó, S9), Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla, kerekesszékes vívás (párbajtőr, csapat), Vereczkei Zsolt, úszás (50 m hát, S5)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik