Paralimpia: az asztaliteniszező Csonka András döntős

Vágólapra másolva!
2016.09.11. 19:18
Az asztaliteniszező Csonka András bejutott a fináléba az S8-as kategóriában a riói paralimpián. A magyar játékos a kínai Je Csao-csünt győzte le három játszmában 22:20, 11:9, 12:10-re. Csonka ellenfele a döntőben egy másik kínai, Zsao Su-aj lesz. A mérkőzést kedden rendezik, magyar idő szerint 15.45 órától. Az S1-es kategóriában szereplő Major Endre 3:1-re kikapott a brit Rob Daviestől, míg az S11-es kategóriában Pálos Péter 3:0-s vereséget szenvedett a belga Florian Van Ackertől, így mindkét magyar a bronzéremért folytathatja.

A balkezes Csonka András az első helyen kiemelt ukrán játékost elbúcsúztató kínai Je Csao-csün ellen lépett asztalhoz, akivel remek első játszmát vívott, a vége 22:20 lett a 27 éves magyar játékos javára.

A játszmanyerés megnyugtatta Csonkát, aki a folytatásban irányította a játékot, s két szoros szettet nyerve 3:0-ra diadalmaskodott.

„Éreztem, hogy jól megy a játék és fejben is rendben vagyok – mondta az MTI-nek. – Tavaly játszottam ezzel a fiúval kétszer is, és emlékeztem, hogy milyen taktika vált be ellene. A második szettől kicsit hátrébb álltam és droppolgattam vissza a labdákat, ez bejött. A harmadik szettben 4:0-ra vezettem, ekkor időt kértek, s utána kicsit passzív lettem, de aztán szerencsére magamra találtam.”

Csonka András kedden, magyar idő szerint 15.45-től játszhat majd az aranyéremért egy újabb kínai, Zsao Su-aj ellen – korábban őt is verte már meg.

Pálos és az első paralimpiáján szereplő Major egy időben kezdett a Riocentro 3-as Pavilonban, előbbi ellenfele a belga Florian Van Acker, utóbbié a brit Rob Davies volt.

Pálos Péter rendkívül színvonalas mérkőzést vívott a nála 13 évvel fiatalabb, 18 éves Van Ackerrel, hosszú labdamenetek jellemezték a csatát. Az első szett viszonylag gyorsan a riválisé lett, a második és harmadik játszma azonban szoros küzdelmet hozott, végig fej fej mellett haladtak a játékosok. Van Acker végül 3:0-ra nyert 37 perc alatt úgy, hogy a második és harmadik szettet egyaránt 14:12-re hozta.

„A két évvel ezelőtti térdműtétem óta nem vagyok százszázalékos, idén is több sérülés hátráltatott. Ezt azért éreztem, a labdameneteken belüli 15. ütésváltás után már nagyon nem esett jól a játék – mondta az MTI-nek az enyhén értelmi fogyatékos kategória londoni bajnoka. – A térdműtétem előtt szinte mindig megvertem ezt a játékost, azóta viszont többször is kikaptam tőle, ahogy most is. Jobb híján jöhet a bronzmérkőzés.”

Major Endre a világranglistát vezető brit játékos ellen 0:2 után „ébredt”, sikerült szépítenie, sőt, esélye volt az egyenlítésre is, de végül 3:1-re alulmaradt.

„Én már annak nagyon örülök, hogy itt lehetek, és ilyen tehetséges játékosok ellen szerepelhetek. A nyolcas mezőnyünkből bárki nyerhetett volna, attól függ, ki milyen stílusú ellenfelet kap, mennyire fekszik neki. Nekem a bronzmeccsen majd egy koreai riválisom lesz, meglátjuk” – nyilatkozott Major.

Aranyosi Péter edző az MTI-nek hozzátette: a szerván múlt a mérkőzés, Davies nagyon jól variálta az adogatásait, ezzel a magyar játékos nem nagyon tudott mit kezdeni.

Pálos hétfőn, Major pedig kedden játszhat majd a bronzmérkőzésen.

A kerekesszékes teniszező, Németh Roland befejezte szereplését Rióban, mivel a második fordulóban, a 32 között két játszmában kikapott a jóval esélyesebb francia Michael Jeremiasztól. A 25 éves magyar játékos – akinek az volt a célja, hogy legalább egy kört sikerrel vegyen, s ez össze is jött – 6:1, 6:2-re kapott ki a rekkenő hőségben, tűző napsütésben rendezett mérkőzésen.

A kerékpáros Butu Arnold Csaba a 12 nevező közül 11. lett a pályaversenyek 1000 méteres időfutam számában.

A 47 éves, székelyudvarhelyi születésű látássérült versenyző (B2-es kategória) pilótájával, Garamszegi Lászlóval később még az országúti versenyekben is indul Rióban.

A látássérült kerekesek egy úgynevezett guide-dal versenyeznek, utóbbi ül elöl, irányítja a tandemkerékpárt, a hátul ülő versenyző pedig diktálja a tempót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik