Nyolc hónapos terhesen indul a londoni olimpián

Vágólapra másolva!
2012.07.18. 17:46
null
(Fotó: nytimes.com)
Nur Suryani kétség kívül a londoni olimpiai játékok egyik legkülönlegesebb versenyzője, állapotának köszönhetően pedig egy csöppet sem lesz nehéz kiszúrni a tömegből: hatalmas pocakja lesz és fegyver a kezében. A malajziai sportlövőnő élete első olimpiai versenyén nyolc hónapos terhesen lép majd a „szorítóba" Londonban.

A 29 éves Suryani az első női sportlövész Malajzia történetében, aki olimpiai játékokon képviselheti majd hazája színeit. Persze nem csak ebben lesz az első. Nincs elérhető adatbázis az olimpiákon részvevő terhes sportolónőkről, a New York Times riportjában azonban három olyan női olimpikonról is írnak, aki a múltban áldott állapotban vett részt az ötkarikás játékokon, de ők kivétel nélkül téli olimpián versenyeztek. Nyári játékokon tehát minden bizonnyal Suryani lesz az első kismama és nagy valószínűséggel a szüléshez legközelebb álló olimpikon az eddigiek közül.

A világranglista 47. helyén álló sportlövőnő legnagyobb aggodalma az, hogy születendő gyermeke pont abban a pillanatban fog rúgni egyet, mikor a meghúzná a ravaszt. A sportlövészet fizikailag nem tartozik a legmegterhelőbb sportágak közé, de hibátlan összpontosításra, koncentrációra és tökéletes légzésre van szükség a győzelemhez, ami egy pocakban rugdalózó babával nem kis kihívás.

Suryani azért próbál felkészülni az extrém körülményekre:

„Folyamatosan beszélni fogok hozzá, hogy mikor lőni készülök, legyen olyan kedves és ne rugdalózzon." – osztotta meg terveit a NY Times oldalán.

Az interjú során arra is rávilágított, hogy nem csak rizikós mellékhatásai vannak a terhes versenyzésnek, hanem előnye is.

„A stabilitásom sokat fejlődött mióta terhes lettem, leginkább a nagyobb gravitációnak és a súlypontom csökkenésének köszönhetően."

(Fotó: sports.yahoo.com)
(Fotó: sports.yahoo.com)

Ha Nur Suryani végig magabiztos és elszánt is volt azolimpiairészvételben, a Maláj Olimpiai Bizottság támasztott kétségeket a várandós sportolónő 100%-os állapotát illetően. Tervben volt, hogy egy másik sportlövőt indítanak helyette, de miután a sportorvosok zöld utat adtak, Suryani hajthatatlan volt az ötkarikás indulásban. Ráadásul a felkészülése során teljesítménye és eredményei folyamatos fejlődést mutattak, így végül a sportvezetőket is meggyőzte.

„Számomra nem létezik lehetetlen, ez is csak egy újabb kihívás. Nincs újabb négy évem egy ehhez hasonló és életre szóló lehetőségre várni."

„A hasam lassan népszerűbb lesz mint én" - mesélte Suryani, aki már most tudja mit fog mondani gyermekének, ha idősebb lesz:

„Olyan szerencsés gyermek vagy, hogy már akkor részt vehettél egy olimpián, mikor még meg sem születtél."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik