Stramaccioni: Bennem nagyobb a kétely, mint Mourinhóban

Vágólapra másolva!
2012.11.03. 15:18
null
Stramaccioni rendbe tette az Inter játékát, a Juventus ellen azonban az eddiginél is több kell (fotó: Action Images)
Szombat este következik a 219. Derby d’Italia, amely a hagyományok miatt egyébként is kiemelt mérkőzés Olaszországban, ám ezúttal tovább emeli a rangadó fényét, hogy éppen a derbi két résztvevője, a Juventus és az Internazionale található a tabella első két helyén. Andrea Stramaccioni, a milánóiak edzője a bajnokot tartja esélyesebbnek, de bízik benne, hogy csapata képes lehet bravúrt elérni Torinóban.

 

Mindkét együttes jó formában várja a találkozót, hiszen a Juventus „időtlen idők” (na jó, pontosítva 2011. május 15.) óta veretlen a bajnokságban, ám az elmúlt időszakban az Inter is elkapta a fonalat, hiszen immár nyolc fellépés óta szállítja a győzelmeket (ebből hat bajnoki, kettő EL-találkozó volt).

MORATTINAK UNALMAS A BARCA

Massimo Moratti, az Internazionale elnöke a La Stampának adott nyilatkozatában elmondta, unalmas a spanyol bajnokságban jelenleg listavezető Barcelona játéka.

A katalánok már évek óta meghatározó szerepet töltenek be a világ labdarúgásában, ám a 67 esztendős üzletember úgy véli, labdabirtokláson alapuló játékuk Lionel Messi nélkül még unalmasabb lenne.

„A futball egyik legnagyobb erénye, hogy nem lehet tudni, mi lesz a mérkőzés vége. Ez az, amiért számomra unalmas a Barcelona játéka – vélekedett Moratti. – Messi nélkül még élvezhetetlenebb lenne a játékuk. Én a gyorsabb és a közvetlenebb futballt szeretem."

Massimo Moratti elárulta azt is, bár annak idején figyelték Paul Pogbát, a Juventus új üdvöskéjét, mégsem próbálták megszerezni. Hogy miért nem? Itt megtudhatja!

A legutóbbi Juve–Inter amellett, hogy 2–0-s torinói sikert hozott, komoly következményekkel járt, hiszen a meccs után a nerazzurri kispadjáról eltávolították Claudio Ranierit. Azaz ettől a ponttól lehet a milánóiaknál Andrea Stramaccioni időszakát számítani.

A fiatal szakember munkájára mindenesetre egyelőre nem lehet panasz, hiszen nemcsak stílusosan ráncba szedte az interesek elmúlt szezonban még ugyancsak akadozó játékát, de úgy tűnik, hogy a győzelmi ösvényre is visszavezette Diego Militóékat. Legalábbis az ősz során már kifejezetten kiegyensúlyozott képet mutat a gárda – tegyük hozzá: immár egy ideje legjobbja, a sérült Wesley Sneijder távollétében is. Joggal írta tehát a La Gazzetta dello Sport: Stramaccioni annyit már feltétlenül bizonyított az eredményeivel, hogy Massimo Moratti őt kijelelő választása egyáltalán nem volt őrültség.

„Jók vagyunk és jó pillanatban érkezik a mérkőzés. Sokat fejlődtünk mentálisan, és ebben segítettek a pozitív eredmények is: önbecsülést és hitet nyertünk, így képesek vagyunk a saját játékunkat játszani” – ecsetelte az elmúlt időszak pozitív változásait a szakember, aki az első derbijére készült az első csapat szakvezetőjeként.

CSENDBEN KÉSZÜLT A JUVENTUS
A Gazzetta szerint a kisebb sérülésén túllévő Claudio Marchisio vállalni tudja a játékot a Juventusban és Antonio Conte számol is vele. A támadósorban Sebastian Giovinco ezúttal is megelőzi a rangsorban Fabio Quagliarellát, így ő kezd elöl Mirko Vucsinics mellett, akinek egyébként ez lehet a 300. hivatalos mérkőzése Olaszországban. A szaklap szerint Paul Pogba Bologna ellen szerzett győztes gólja ellenére ezúttal csak a kispadon találja majd magát.

A Roma mellett egyébként a bianconeri szerezte a legtöbb gólt a pontvadászatban, a mérkőzéseken az Antonio Contét a kispadon helyettesítő Angelo Alessio mégsem lehet elégedett a támadósorral, ugyanis nincs olyan csatára a csapatnak, aki rendszeresen szállítaná a gólokat. Ezt a másodedző is elismerte – a Roma elleni meccs óta szerdán Quagliarella volt az első, aki betalált ebből a csapatrészből a torinóiaknál.


„Reméljük, hogy a csatáraink elkezdenek gólokat termelni, de vannak más fegyvereink is, és egy középpályás is képes bevenni a kaput, ha rendszeresen felér az ellenfél tizenhatosához" – mondta még a Bologna elleni meccs után. A Juventus szokásos, mérkőzés előtti sajtótájékoztatója amúgy elmaradt pénteken a vinovói edzőtáborban – a torinóiak vezetői nem közölték a döntés okát.


„Ellenfelünk még kiegyensúlyozottabb és előrébb tart, számunkra igazi kihívás lesz bizonyítani ellene a fejlődésünket. Ugyanakkor semmiképp sem írnék alá előre egy döntetlent: mi az Inter vagyunk, és soha nem léphetünk pályára úgy, hogy nem nyerni akarunk. Nincs félelem bennünk, de el kell ismerni, hogy az ellenfél az olasz bajnok, amely folyamatosan bizonyította az értékeit, az előző szezonban és most ősszel egyértelműen a legjobb volt az olasz futballban” – mondta Stramaccioni.

Az Inter edzője nem csinált titkot abból sem, hogy a Juvéból leginkább Andrea Pirlóra koncentrálnak. „Hiszem, hogy a Juventusból Pirlo az, aki a legtöbb minőséget képviseli a támadásépítésükben, így normális, ha rá nagyobb figyelmet szentelünk, és megpróbáljuk megnehezíteni az életét. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak egy emberre koncentrálunk, de Pirlo egyike a Juventus legfőbb erősségeinek.”

Stramaccioni ugyanakkor leszögezte, akármi történik is az összecsapáson, aligha lesz sorsdöntő a szezon szempontjából. „Nem, nem úgy tekintek erre a mérkőzésre, mint egy érettségi vizsgára. Jobb szeretek úgy gondolni rá, mint egy játékra. Bármilyen eredmény születik, akkor is csak a tizenegyedik fordulónál járunk, és az Internek – remélve, hogy továbbjutunk az EL-ben – még harminc-negyven meccse hátravan a szezonból. Nagyon fontos találkozó lesz, de korai ahhoz, hogy a scudetto szempontjából bármilyen döntő jelentősége legyen.”

Az Inter edzőjétől természetesen megpróbálták kicsikarni a kezdőcsapatot is, ám a visszakérdezéseket megelégelve röviden fegyverezte le a zsurnalisztákat. „Miért, Mourinho talán megadja a kezdőjét a nagy meccsek előtt? Bennem ráadásul sokkal nagyobb a bizonytalanság és a kétely – láthatjátok hát a különbséget közte és köztem. A Juve egyébként is négy ponttal előttünk van a tabellán, ők a bajnokok, mégsem tartanak sajtótájékoztatót, és még azt is szeretnétek, hogy megadja a kezdőt?” – hárította el a „zaklatást” Stramaccioni.

ÖRÖKMÉRLEG
Mérkőzés Juve-
győzelem
Döntetlen Inter-győzelem Juve-gólok száma Inter-gólok száma
Csak bajnokság 185 83 46 56 264 233
Összes hivatalos fellépés 218 98 53 67 312 271
SERIE A
11. FORDULÓ
JUVENTUS–INTERNAZIONALE
Torino; szombat, 20.45 (tv: Sport Klub). Vezeti: Tagliavento
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
JUVENTUS: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Lichtsteiner, Vidal, Pirlo, Marchisio, K. Asamoah – Vucsinics, Giovinco
INTERNAZIONALE: S. Handanovic – Ma. Silvestre, Samuel, Ranocchia – J. Zanetti, Guarín, Gargano, Cambiasso, Nagatomo – Cassano, D. Milito
AZ ÁLLÁS
1. Juventus 10 9 1 22–5 +17 28
2. Internazionale 10 8 2 19–9 +10 24
3. Napoli 10 7 1 2 15–6 +9 22
4. Lazio 10 6 1 3 16–11 +5 19
5. Fiorentina 10 5 3 2 12–7 +5 18
6. Parma 10 4 3 3 14–14 0 15
7. Roma 10 4 2 4 22–19 +3 14
8. Cagliari 10 4 2 4 10–13 –3 14
9. Udinese 10 3 4 3 13–15 –2 13
10. Atalanta 10 4 2 4 8–12 –4 12
11. Catania 10 3 3 4 11–16 –5 12
12. Milan 10 3 2 5 12–12 0 11
13. Torino 10 2 5 3 11–9 +2 10
14. Sampdoria 10 3 2 5 12–14 –2 10
15. Chievo 10 3 1 6 9–16 –7 10
16. Genoa 10 2 3 5 10–14 –4 9
17. Palermo 10 1 5 4 8–13 –5 8
18. Pescara 10 2 2 6 6–17 –11 8
19. Bologna 10 2 1 7 11–16 –5 7
20. Siena 10 2 3 5 11–14 –3 3

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik