Serie A: már a hivatalos bejelentés előtt elárulta az edző, hogy távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.06. 11:58
Bejelentette távozását az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Crotone edzője, Davide Nicola. Bár a klub egyelőre nem erősítette meg az edzőváltás hírét, Nicola biztos abban, hogy nem változtat a döntésén.

Davide Nicola a 2016–2017-es szezont megelőzően került az első osztályba akkor feljutó Crotone élére. Meglepetésre az idény végén sikerült elkerülnie a kiesést a csapatnak, pedig a szezon első felében csupán 9 pontot szerzett. Davide Nicola a 2016–2017-es szezont megelőzően került az első osztályba akkor feljutó Crotone élére. Meglepetésre az idény végén sikerült elkerülnie a kiesést a csapatnak, pedig a szezon első felében csupán 9 pontot szerzett.

Az idei kiírásban nem megy egyelőre túl jól az együttesnek: a bajnoki tabella 16. helyén áll, és csak két pontra van a kiesést jelentő 18. pozíciótól. Az előző három bajnoki meccsét elveszítette, így már napok óta azt rebesgették, hogy Nicola hamarosan elhagyja a klubot – ezt ma maga a tréner erősítette meg.

„Minden igaz. Meghoztam a döntést, és már nem fogom visszavonni – jelentette ki Nicola. – Amikor valamit kijelentek, nem köntörfalazok. Azt hiszem, hogy már ismernek engem annyira, hogy tudják, milyen vagyok. Egyenes vagyok a munkámban és a döntéshozatalkor. Én döntöttem úgy, hogy távozom, de nem mennék bele a részletekbe.”

A Crotone a hetedik csapat a Serie A-ban, amely már a mostani idény közben kénytelen új edző után nézni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik