Serie A: könnyedén kiütötte az Inter a sereghajtót

Vágólapra másolva!
2020.07.16. 23:34
null
Biraghi: gól, gólpassz (Fotó: AFP)
A Serie A 33. fordulójában az Inter kihasználta a Juventus tegnapi botlását, 4–0-ra nyert a sereghajtó SPAL vendégeként, így két pontot faragott a hátrányából.

Nem sokat vacakolt az Inter, már a találkozó 5. percben megszerezhette volna a vezetést, ám Marcelo Brozovic lövése a kapufáról az alapvonalon túlra pattant. A vendégek nagyjából tízpercenként kerültek közel a vezetés megszerzéséhez, de az első gólra a 37. percig várniuk kellett: mintaszerű kontra végén Antonio Candreva lőtte ki a jobb alsót.

A szünet után sem lassított a vendégegylet, és ekkor már a gólok is jöttek: előbb Cristiano Biraghi lapos lövése talált utat a bal alsó sarokba az 55. percben, majd öt perc múlva ugyanő már előkészítőként jeleskedett, balról Alexis Sánchez fejére rajzoltaa labdát, a chilei pedig a hálóba fejelt.

A végeredményt a hajrára fordulva Roberto Gagliardini állította be a 73. percben, amikor Lautaro Martínez laposan belőtt labdáját egy lépésről az üres kapuba passzolta.

Győzelmével az Inter fellépett a második helyre, míg a SPAL sorozatban a hetedik bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen, és egyre biztosabban száguld a másodosztály felé.

OLASZ SERIE A
33. FORDULÓ

SPAL–Internazionale 0–4
(Candreva 37., Biraghi 55., A. Sánchez 60., Gagliardini 73.)

KORÁBBAN
Torino–Genoa 3–0 (Bremer 32., Lukics 76., Belotti 90.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 33 24 5 4 70–35 +35 77
2. Internazionale 33 21 8 4 72–34 +38 71
3. Atalanta 33 21 7 5 93–43 +50 70
4. Lazio 33 21 6 6 68–35 +33 69
5. Roma 33 17 6 10 61–44 +17 57
6. Napoli 33 15 8 10 53–44 +9 53
7. Milan 33 15 8 10 48–42 +6 53
8. Sassuolo 33 13 8 12 62–57 +5 47
9. Verona 33 11 11 11 41–41 0 44
10. Bologna 33 11 10 12 47–52 –5 43
11. Cagliari 33 10 11 12 48–49 –1 41
12. Parma 33 11 7 15 45–47 –2 40
13. Fiorentina 33 9 12 12 41–44 –3 39
14. Sampdoria 33 11 5 17 41–54 –13 38
15. Torino 33 11 4 18 41–60 –19 37
16. Udinese 33 9 9 15 31–46 –15 36
17. Genoa 33 7 9 17 40–63 –23 30
18. Lecce 33 7 8 18 41–74 –33 29
19. Brescia 33 5 6 22 30–70 –40 21
20. SPAL 33 5 4 24 23–62 –39 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik