Serie A: az Inter három perc alatt fordított a „violák” ellen

Vágólapra másolva!
2021.09.21. 22:55
null
Bolognában a 85. percben Arnautovic, a 89. percben pedig Criscito volt eredményes, a végeredmény így 2–2 lett (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójának első mérkőzésén a Bologna 2–2-es döntetlent játszott a Genoával a Renato Dall'Ara Stadionban. Este az Inter 3–1-re legyőzte a jobban kezdő Fiorentinát, míg az Atalanta 2–1-re múlta felül a vendég Sassuolót.

A Genoa nem kezdte jól az olasz bajnokság 2021–2022-es kiírását, hiszen három veresége mellett mindössze egyszer győzött, a 3. fordulóban a Cagliarit múlta felül 3–2-re. A Bologna ugyan nem startolt rosszul (két győzelem, illetve egy döntetlen az Atalantával), de az előző fordulóban csúnyán, 6–1-re kikapott az Intertől, így bizonyára javítani akart hazai pályán a szintén piros-kék rivális ellen.

A vezetést Aaron Hickey szerezte meg a bolognaiaknak, és immár ő a negyedik skót játékos, aki képes volt betalálni a Serie A-ban az Opta adatbázisa szerint.

Az 55. percben aztán az olasz válogatott csatár, Mattia Destro egy fejes góllal egalizált, s később is veszélyeztetett még fejjel, ám Lukasz Skorupski túljárt az eszén.

A játékvezető a 85. percben a Bolognának, a 89. percben pedig a Genoának ítélt tizenegyest. Előbbinél a nyáron szerződtetett Marko Arnautovic volt eredményes, utóbbinál pedig a csapatkapitány Domenico Criscito.

A végeredmény így 2–2 lett, ami nagyon nem tetszett Szinisa Mihajlovics vezetőedzőnek, hevesen reklamált, Francesco Fourneau ki is állította a 93. percben.

FIORENTINA–INTER 1–3

Mind a Fiorentina, mind az Inter előkelő pozícióból várta a keddi párharcot, előbbi egy vereséget, utóbbi egy döntetlent gyűjtött az addigi három győzelme mellé.

A Fiorentina sokkal vehemensebben kezdett, az első félidőben kilencszer veszélyeztetett (míg az Inter csak ötször), s ennek meg is lett az eredménye, amikor Riccardo Sottil Nicolás González bal oldali centerezése után a kapuba talált.

A második félidőre mintha kicserélték volna az Intert, amely három perc alatt megfordította a mérkőzést Matteo Darmian és a nyáron szerződtetett 35 esztendős veterán, Edin Dzeko révén.

A milánóiak végül még egy gólt berámoltak a „violáknak”, akik ezt nagyban „köszönhették” annak is, hogy a gólpasszt jegyző González egy szabálytalansága után sárga cédulát kapott a 78. percben, a döntést tapssal üdvözölte, a játékvezető pedig második sárgával, majd piros lappal „honorálta” a gesztust.

ATALANTA–SASSUOLO 2–1

Az Atalanta az első félidőben 2–1-re vezetett hazai pályán a Sassuolo ellen. A bergamóiaknál előbb az idei Európa-bajnokságon remeklő bal oldali szárnyvédő, Robin Gosens, majd a Chelsea-től nyáron igazolt Davide Zappacosta volt eredményes, a játékrész legszebb gólját mégis Domenico Berardi szerezte egy távoli lövésből.

A második játékrész nem hozott újabb találatot, az Atalanta megőrizte egygólos előnyét.


OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ
Bologna–Genoa 2–2
(Hickey 49., Arnautovic 85. – 11-esből, ill. Destro 55., Criscito 89. – 11-esből)
Atalanta–Sassuolo 2–1 (Gosens 3., Zappacosta 37., ill. Berardi 44.)
Fiorentina–Internazionale 1–3 (Sottil 23., ill. Darmian 52., Dzeko 55., Perisic 87.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 5 4 1 18–5 +13 13
2. Napoli 4 4 10–2 +8 12
3. Milan 4 3 1 8–2 +6 10
4. Atalanta 5 3 1 1 6–4 +2 10
5. Roma 4 3 1 11–5 +6 9
6. Fiorentina 5 3 2 8–9 –1 9
7. Bologna 5 2 2 1 7–10 –3 8
8. Lazio 4 2 1 1 11–6 +5 7
9. Udinese 4 2 1 1 6–6 0 7
10. Torino 4 2 2 7–4 +3 6
11. Sampdoria 4 1 2 1 5–3 +2 5
12. Sassuolo 5 1 1 3 5–7 –2 4
13. Genoa 5 1 1 3 7–12 –5 4
14. Spezia 4 1 1 2 5–10 –5 4
15. Verona 4 1 3 6–9 –3 3
16. Venezia 4 1 3 3–8 –5 3
16. Empoli 4 1 3 3–8 –5 3
18. Juventus 4 2 2 4–6 –2 2
19. Cagliari 4 2 2 7–11 –4 2
20. Salernitana 4 4 2–12 –10 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik