Serie A: két elvett gól, kiállítás – ikszelt a Roma a Sassuolo ellen

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.12.06. 17:04
null
Nem született gól a rangadón (Fotó: Twitter)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 10. fordulójának vasárnapi játéknapján a Roma 0–0-s döntetlent játszott hazai pályán a Sassuolo ellen. Szintén gól nélküli döntetlennel végződött a Parma és a Benevento összecsapása, míg az Udinese–Atalanta meccset el kellett halasztani.

 

Roma–Sassuolo 0–0

Mindkét csapat az élmezőnyből várhatta az összecsapást, azzal a céllal, hogy egy győzelemmel zárkózzon a listavezető Milanra. A hazaiak rutinos támadója, Pedro már az első félidőben főszereplővé vált, hiszen a 11. percben összeszedett egy sárga lapot, majd a játékrész hajrájában egy újabbat, így kiállították.

A hetek óta csúcsformában játszó Henrih Mhitarjan aztán megszerezte a vezetést a fővárosiaknak, de a VAR segítségével a játékvezető érvénytelenítette a találatot. A Roma az emberhátrány ellenére sem játszott alárendelt szerepet a második félidőben, de nem tudott gólt szerezni, ahogyan a Sassuolo sem – bár visszavont találatig a vendégek is eljutottak –, így maradt a gól nélküli döntetlen (0–0).

Parma–Benevento 0–0

Két ellentétes félideje volt ennek a mérkőzésnek. Az elsőben a Parma dominált – bár a kaput egyszer sem tudta eltalálni –, míg a másodikban az újonc Benevento volt meggyőzőbb, de gólt egyik csapat sem tudott szerezni.

Udinese–Atalanta – elhalasztva

A mérkőzést az udinei időjárás – heves esőzés és erős szél – miatt kellett elhalasztani. Egyelőre nincs információ arról, hogy mikor pótolják a csapatok az összecsapást.

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ
Roma–Sassuolo 0–0
Parma–Benevento 0–0

Udinese–Atalanta – elhalasztva
Hellas Verona–Cagliari 1–1 (Zaccagni 21., ill. R. Marin 48.)
Később
18.00: Crotone–Napoli (Tv: Digi Sport2)
20.45: Sampdoria–Milan (Tv: Digi Sport1)
Korábban
Internazionale–Bologna 3–1
(R. Lukaku 16., Hakimi 45., 70., ill. Vignato 67.)
Juventus–Torino 2–1
(McKennie 77., Bonucci 89., ill. N'Koulou 9.)
Spezia–Lazio 1–2(Nzola 64., ill. Immobile 15., Milinkovics-Szavics 33.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 9 7 2 21–8 +13 23
2. Internazionale 10 6 3 1 26–14 +12 21
3. Juventus 10 5 5 20–8 +12 20
4. Sassuolo 10 5 4 1 20–12 +8 19
5. Roma 10 5 3 2 19–15 +4 18
6. Napoli 9 6 3 20–10 +10 17
7. Lazio 10 5 2 3 16–17 –1 17
8. Verona 10 4 4 2 13–8 +5 16
9. Atalanta 9 4 2 3 18–16 +2 14
10. Bologna 10 4 6 15–17 –2 12
11. Cagliari 10 3 3 4 17–20 –3 12
12. Sampdoria 9 3 2 4 14–15 –1 11
13. Benevento 10 3 2 5 12–21 –9 11
14. Udinese 9 3 1 5 10–12 –2 10
15. Spezia 10 2 4 4 14–19 –5 10
16. Parma 10 2 4 4 10–17 –7 10
17. Fiorentina 9 2 2 5 10–15 –5 8
18. Torino 10 1 3 6 17–24 –7 6
19. Genoa 9 1 2 6 8–18 –10 5
20. Crotone 9 2 7 6–20 –14 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik