Serie A: hosszú eltiltást kaphat a Milan meccsén bakizó bíró

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 10:32
null
A Milan játékosai érthető módon kiakadtak a bíróra (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 22. fordulójában a Milan drámai körülmények között 2–1-re kikapott a Speziától hazai pályán. Marco Serra bíró súlyos hibája döntőnek bizonyult, s most hosszabb eltiltásra számíthat – írja a Gazzetta dello Sport. 

 

A 92. percben 1–1-es állásnál Ante Rebic szánta el magát lövésre nagyjából 20 méterről. Az egyik vendégvédő szabálytalanul avatkozott közbe, a labda pedig egyenesen Junior Messias elé csorgott, aki gyönyörűen tekert a jobb felső sarokba.

Az ünneplés viszont elmaradt, hiszen Marco Serra bíró előnyszabály helyett belefújt a sípjába a szabálytalanság pillanatában, így a milánóiaknak be kellett érnie a szabadrúgással – Ibrahimovic próbálkozása nem volt rossz, de a vendégek kapusa kitolta a léc alól.

 


 

Még fájóbb lehet a Milannak, hogy a mérkőzés utolsó percében egy kontra után Emmanuel Gyasi bevette a hazaiak kapuját, így nemhogy három, de egy pontot sem szereztek Rebicék.

A találkozó után Stefano Pioli vezetőedző elmondta, Serra elnézést kért súlyos hibájáért.

A Gazzetta dello Sport arról számolt be, hogy a játékvezető nem csupán kétmeccses eltiltást kaphat a szövetségtől, amely nagyon nem volt megelégedve a bíró munkájával – az elvett gól mellett volt egy kezezésgyanús szituáció, amikor a milánóiak újfent büntetőhöz juthattak volna, ám Marco Serra nem látott szabálytalanságot.

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy pontosan mennyit kell majd kihagynia Serrának.

 


A sempremilan.com egyébként arról számolt be, hogy a bíró a mérkőzés után elsírta magát, s Ibrahimovic és néhány csapattársa az öltözőben – távol a kameráktól – meg is vigasztalta.

OLASZ SERIE A
22. FORDULÓ
HÉTFŐN JÁTSZOTTÁK

Fiorentina–Genoa 6–0 (Odriozola 15., Bonaventura 34., Biraghi 42., 69., Vlahovics 51., L. Torreira 77.)
Milan–Spezia 1–2 (Rafael Leao 45+1., ill. Agudelo 64., Gyasi 90+5.)
Bologna–Napoli 0–2 (Lozano 20., 47.)


VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Atalanta–Internazionale 0–0

Roma–Cagliari 1–0
(Sérgio Oliveira 33. – 11-esből)

Sassuolo–Hellas Verona 2–4
(Scamacca 54., Defrel 67., ill. Caprari 37., Barák 44., 57. – 11-esből, 90+4.)
Venezia–Empoli 1–1 (Okereke 73., ill. Zurkowski 26.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Juventus–Udinese 2–0 (Dybala 19., McKennie 79.)
Sampdoria–Torino 1–2 (Caputo 18., ill. Singo 27., Praet 67.)
Salernitana–Lazio 0–3 (Immobile 7., 10., Lazzari 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 21 15 5 1 51–16 +35 50
2. Milan 22 15 3 4 47–25 +22 48
3. Napoli 22 14 4 4 39–15 +24 46
4. Atalanta 21 12 6 3 44–26 +18 42
5. Juventus 22 12 5 5 34–21 +13 41
6. Fiorentina 21 11 2 8 40–29 +11 35
7. Roma 22 11 2 9 36–28 +8 35
8. Lazio 22 10 5 7 46–39 +7 35
9. Torino 21 9 4 8 29–20 +9 31
10. Verona 22 8 6 8 41–37 +4 30
11. Empoli 22 8 5 9 35–43 –8 29
12. Sassuolo 22 7 7 8 38–37 +1 28
13. Bologna 21 8 3 10 28–35 –7 27
14. Spezia 22 6 4 12 23–42 –19 22
15. Udinese 20 4 8 8 28–36 –8 20
16. Sampdoria 22 5 5 12 29–40 –11 20
17. Venezia 21 4 6 11 19–38 –19 18
18. Cagliari 22 3 7 12 21–43 –22 16
19. Genoa 22 1 9 12 20–45 –25 12
20. Salernitana20321513–46–3311

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik