Serie A: egy olasz klubnál folytathatja az Arsenal volt edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.22. 13:57
null
Jöhet az olasz meló, Don Emery… (Fotó: AFP)
A leghíresebb spanyol futballedzők közé tartozó Unai Emery az olasz bajnokság egyik, egyelőre nem megnevezett élvonalbeli csapatánál folytathatja pályafutását.

 

„Több olasz klubbal kapcsolatba léptem” – idézte a Tuttomercatoweb vasárnap a 48 éves szakembert, akinek eddigi utolsó állomáshelye a londoni Arsenal volt, ahonnan azonban a gyengébb eredmények miatt távoznia kellett tavaly novemberben.

A tréner korábban spanyol csapatoknál, illetve a Szpartak Moszkvánál és a Paris Saint-Germainnél dolgozott. Legnagyobb szakmai sikerét a Sevillával aratta, amellyel – 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban – sorozatban háromszor nyerte meg az Európa-ligát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik