Serie A: csak hárman épültek fel a 17 fertőzöttből a Genoánál

Vágólapra másolva!
2020.10.12. 11:19
null
Csak hárman épültek fel a 17 fertőzöttből a Genoánál (Fotó: AFP)
Csupán három játékos épült fel a koronavírus-fertőzésből az olasz bajnokságban szereplő Genoa labdarúgócsapatánál, amelynél október elején tizenheten – futballisták és a szakmai stáb tagjai – produkáltak pozitív tesztet – írja az MTI.

 

A korábbi fertőzöttek közül most csak Federico Marchetti, Mattia Perin és Ivan Radovanovics adott két egymást követő, negatív eredményt hozó mintát, ezért ők hárman újra elkezdhették az edzéseket – közölte a klub.

A Genoa Torino elleni bajnoki meccsét a fertőzés miatt október 2-ről november 4-re halasztották.

Mivel más egyesületeknél szintén jelen van a vírus, már az is szóba került, hogy szüneteltetik a Serie A küzdelmeit.

Az olasz bajnokságban az európai szövetség (UEFA) szabályait alkalmazzák: ha egy csapatban legalább 13 egészséges játékos, köztük egy kapus rendelkezésre áll, akkor a mérkőzést nem lehet elhalasztani. A klubok csak egyszer kérhetnek halasztást, ha egy héten belül legalább 10 pozitív esetet regisztrálnak a csapatnál. Amennyiben a meccs új időpontjában sem tudnak pályára lépni, akkor 3–0-s gólkülönbséggel az ellenfelük kapja a három pontot.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik