Az Inter ikszelt Bolognában, így nem előzte meg a Napolit

A dobogót ostromló, (a forduló előtt) öt bajnoki óta veretlen Inter abban a tudatban léphetett pályára (az elmúlt évtized statisztikái alapján) egyik kedvenc stadionjában, a Dall'Arában, hogy egy esetleges győzelemmel pontszámban utolérheti és jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is előzheti a harmadik helyen álló, szombaton a Parmától hazai pályán vereséget szenvedő Napolit.
Ennek ellenére a tabella hátsó régiójában szerénykedő Bologna lépett fel támadólag az első percekben, a vezető gólt mégis egy villámgyors hazai kontra hozta meg. Gyors egymásutánban elvégzett három szögletet követően az Inter a Bologna térfelén ragadt, ennek köszönhetően a hazaiak átrohantak a vendégeken, a jobb oldali kontra végén Cristaldo játszotta meg a középen érkező Panajotisz Konét, a görög támadó pedig nem hibázott Handanoviccsal szemben. 1–0
Az Inter 245 perc után kapott ismét gólt, legutóbb German Denis, az Atalanta csatára volt eredményes Walter Mazzarri tanítványai ellen a 10. fordulóban.
A vezető gólt követően két percen belül egyenlíthetett volna a milánói együttes, de Palacio ziccerben a kapust találta telibe. Tetézte a vendégek problémáit, hogy a 25. percben sérülés miatt kiszállt a játékból az olasz bajnokság támadásban leghatékonyabb hátvédje, Yuko Nagatomo.
A félidő hátra lévő részében az Inter dominált, többet birtokolta a labdát, de Palacio nem tudta értékesíteni második nagy helyzetét sem, Fredy Guarín – a ráadás ráadásában elvégzett – szabadrúgását pedig a sorfal és a felső léc hárította közös erővel.

A második játékrészt az Inter kezdte aktívabban, a fekete-kék törekvések pedig az 55. percre értek góllá. Ekkor a szélről középre keveredő Jonathan egy jó csel után jobbal lőtt a tizenhatoson belülről, Sörensen blokkolni próbált, de lábfejéről a gólvonalon túlra gurult a labda. 1–1
Az egyenlítést követően a mérkőzés igazán élvezetessé vált, de továbbra is az Inter nyomott, a Bologna kontrákból próbált veszélyeztetni. Érdekesség, hogy Luca Banti játékvezető rettentő rosszul viselte a játékosok kritikáit, a 65. percre öt sárgát osztott ki, ebből hármat reklamálásért.
Az utolsó húsz perchez érve a Bologna fáradni látszott, a vendégek fölénye egyre nyomasztóbbá vált. A hazaiak azonban kihúzták döntetlenre, pedig az Inter, akárcsak az első félidő végén a második játékrész ráadásban is eltalálta a felső lécet, ezúttal Juan Jesus révén.
A Bologna továbbra is képtelen nyerni az Inter ellen hazai pályán: a piros-kékek 2002 és kilenc bajnoki mérkőzés óta nem tudják legyőzni a nerazzurrit saját közönségük előtt.OLASZORSZÁG, SERIE A
13. FORDULÓ
Bologna–Internazionale 1–1 (Kone 12., Jonathan 55.)
| 1. Juventus | 13 | 11 | 1 | 1 | 28–10 | +18 | 34 |
| 2. Roma | 12 | 10 | 2 | – | 26–3 | +23 | 32 |
| 3. Napoli | 13 | 9 | 1 | 3 | 24–12 | +12 | 28 |
| 4. Internazionale | 13 | 7 | 5 | 1 | 30–13 | +17 | 26 |
| 5. Fiorentina | 13 | 7 | 3 | 3 | 23–15 | +8 | 24 |
| 6. Verona | 13 | 7 | 1 | 5 | 22–20 | +2 | 22 |
| 7. Genoa | 13 | 5 | 3 | 5 | 14–14 | 0 | 18 |
| 8. Lazio | 13 | 4 | 5 | 4 | 17–17 | 0 | 17 |
| 9. Parma | 13 | 4 | 4 | 5 | 18–20 | –2 | 16 |
| 10. Atalanta | 13 | 5 | 1 | 7 | 14–17 | –3 | 16 |
| 11. Udinese | 13 | 5 | 1 | 7 | 12–15 | –3 | 16 |
| 12. Torino | 13 | 3 | 6 | 4 | 22–22 | 0 | 15 |
| 13. Milan | 13 | 3 | 5 | 5 | 18–20 | –2 | 14 |
| 14. Cagliari | 12 | 3 | 4 | 5 | 13–20 | –7 | 13 |
| 15. Sassuolo | 13 | 3 | 4 | 6 | 15–28 | –13 | 13 |
| 16. Livorno | 13 | 3 | 3 | 7 | 13–20 | –7 | 12 |
| 17. Bologna | 13 | 2 | 5 | 6 | 15–25 | –10 | 11 |
| 18. Sampdoria | 13 | 2 | 4 | 7 | 14–23 | –9 | 10 |
| 19. Chievo | 13 | 2 | 3 | 8 | 8–18 | –10 | 9 |
| 20. Catania | 13 | 2 | 3 | 8 | 9–23 | –14 | 9 |








