Serie A: az Inter-ölő Germán Denis a Milant is leterítette

Vágólapra másolva!
2015.01.18. 17:07
null
Az Atalanta Denis (19) góljának köszönhetően megérdemelt győzelmet ünnepelhetett a San Siróban (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Serie A 19. fordulójában az Atalanta a San Siróban győzte le az AC Milant, köszönhetően az állandó foglalkozására nézve „Inter-ölő” Germán Denis góljának, aki most a másik milánói csapatot is megviccelte. Ismét nyert a Sampdoria, amely így pontszámban utolérte a Napolit, míg a Fiorentina, a Genoa, a Torino és a Cagliari egyaránt a véghajrában szerzett gólnak örülhetett.

A San Siro finoman fogalmazva sem teli nézőtere előtt játszó Milannal szemben hamar elfogyott a lelátói türelem: az Atalanta összeszedettebben és jobban futballozott a piros-feketéknél, jött is a füttyszó. Pláne akkor, amikor egy tökéletesen végigvitt kontra (és egészen pocsék Milan-védekezés) végén Germán Denis, a milánói klubok ostora megszerezte a vezetést az Atalantának (0–1). Jérémy Ménez szabadrúgásból ugyan közel jutott az egyenlítéshez, de nem ünnepelhetett – a Milannak a második félidőre a fordítás feladata maradt.

Ebben a szezonban minden hazai bajnokiját elveszítette a Milan, ha hátrányba került, és most is érezhették „a sötét szárnyak suhogását”: az idő fogyott, a csapat hiába nyomott, a szurkolók meg türelmetlen hörgéssel „díjazták” a nemritkán előforduló rossz megmozdulásokat. Ráadásul az Atalanta kontrái igen veszélyesek voltak, a 84. percben Bianchi és Moralez is eldönthette volna a mérkőzést, ám hibáztak – belefért, mert a bergamóiak meg tudták tartani az egygólos előnyt a teljes ötlettelenségbe süllyedő Milannal szemben. A Juventus, a Palermo és a Sassuolo után az Atalanta a negyedik együttes, amely a szezonban megverte a rossonerit a San Siróban. A Milan az 1977–1978-as szezon óta először nem tudott megnyerni egyet sem az első három új évi bajnoki meccse közül.

A TÖBBI PÁLYÁN...

Genovában üldözőversenyt folytatott a Genoa és a Sassuolo: a vendégek rendre előnybe kerültek, a hazaiak rendre feleltek. Úgy tűnt, Domenico Berardi második góljára már nem jön válasz, ám Joannisz Fetfacidisz a 92. percben gólra váltott egy tizenegyest, kialakítva a 3–3-as végeredményt.

A másik genovai gárda három pontot ünnepelhetett: a Sampdoria profi munkát végzett Parmában, Gonzalo Bergessio és Roberto Soriano góljával győzött, ezzel beérte pontszámban a harmadik helyen álló Napolit.

A Fiorentina Gonzalo Rodríguez góljával került előnybe Veronában, de előnyét csak a hajráig tudta őrizni, Sergio Pellissier felelt. A violáknak azonban volt még egy dobásuk: Khouma Babacar a 94. percben eldöntötte a mérkőzést a firenzei csapat javára.

Udinében a félidőben még a Cagliari vezetett, hogy aztán fordulás után két perc alatt megrogyjon: előbb Allan lőtte ki szépen az alsó sarkot, majd Cyril Thereau stukkolt a kapuba Antionio Di Natale előkészítését követően. Nem volt elég, a szárdok a 90. percben tizenegyesből pontot mentettek.

A Torino a 20. és 22. percben szerzett gólokkal rendítette meg a Cesenát, amely egy büntetővel válaszolni tudott még a szünet előtt, majd egy újabb értékesített tizenegyessel az egyenlítést is kicsikarta. Az öröm egészen addig tartott, míg a 87. percben meg nem érkezett Maxi López, aki ziccerben megőrizte a higgadtságát, és „bezsákolta" a három pontot a vendégeknek.

SERIE A
19. FORDULÓ

Cesena–Torino 2–3 (Brienza 43., 85. – mindkettőt 11-esből, ill. Benassi 20., Quagliarella 22., Maxi López 87.)
Chievo–Fiorentina 1–2 (Pellissier 72., ill. G. Rodríguez 35., Babacar 94.)
Genoa–Sassuolo 3–3 (Iago Falque 25., Fetfacidisz 53., 92. – a másodikat 11-esből, ill. Berardi 19., 69. – az elsőt 11-esből, Missiroli 50.)
Milan–Atalanta 0–1 (Denis 33.)
Parma–Sampdoria 0–2 (Bergessio 54., Soriano 70.)
Udinese–Cagliari 2–2 (Allan 55., Théréau 56., ill. Joao Pedro 39., Avelar 90. – 11-esből)
KÉSŐBB
Juventus–Verona 20.45 (Tv: Digi Sport1 – ÉLŐBEN AZ NSO-N!)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 18 13 4 1 38–9 +29 43
2. Roma 19 12 5 2 32–14 +18 41
3. Napoli 19 9 6 4 34–24 +10 33
4. Sampdoria 19 8 9 2 25–17 +8 33
5. Lazio 19 9 4 6 33–22 +11 31
6. Fiorentina 19 8 6 5 27–18 +9 30
7. Genoa 19 7 7 5 27–23 +4 28
8. Milan 19 6 8 5 27–22 +5 26
9. Internazionale 19 6 8 5 29–25 +4 26
10. Palermo 19 6 8 5 31–31 0 26
11. Sassuolo 19 5 10 4 23–26 –3 25
12. Udinese 19 6 6 7 23–26 –3 24
13. Torino 19 5 7 7 16–21 –5 22
14. Verona 18 5 6 7 21–28 –7 21
15. Atalanta 19 4 8 7 15–24 –9 20
16. Empoli 19 3 10 6 17–23 –6 19
17. Chievo 19 4 6 9 14–22 –8 18
18. Cagliari 19 3 7 9 25–37 –12 16
19. Cesena 19 1 6 12 17–39 –22 9
20. Parma 19 3 1 15 18–41 –23 9
* A Parmától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik