Serie A: a Napoli nem csak a Genoát győzte le a 3 pontért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 22:39
null
A csereemberek hozták össze az egyenlítő gólt a Napolinak (Fotó: AFP)
A Napoli egygólos hátrányból fordítva nyert Genovában a 12. forduló mérkőzésén – futballra alig-alig alkalmas körülmények között. Carlo Ancelotti együttese ezzel három pontra megközelítette a vasárnap Milánóba látogató listavezető Juventust az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A).

Kezdőként kapott helyet a Napoli együttesében a Genoa ellen is, ezzel pedig a klub örökranglistáján a tizedik helyre lépett fel az egykori madridi tehetség, José Callejón, aki immáron 271. tétmeccsén lépett pályára a nápolyi csapatban – pont annyin, mint a klub ikonikus alakjának számító Carlo Buscaglia, aki 1928 és 1938 között szolgálta az együttest.

A Genoa – no meg az időjárás – azonban mindent elkövetett, hogy a spanyol szélső számára minél kellemetlenebb élmény legyen a rekordbeállítás. A 20. percben Cristian Kouamé a vendégkapuba bólintotta ugyanis Romulo beadását (1–0).

Hiába birtokolta többet a labdát és passzolt kétszer annyit a Napoli, az egyenlítés csak nem akart összejönni Carlo Ancelotti együttesének. Ebben főszerep jutott a hazai hálót őrző Andrei Radunak is, aki a 36. percben – már az ömlő esőben – védeni tudta Callejón centerezése után Arkadiusz Milik közvetlen közelről érkező lövését.

Fordulás után a csapatok helyett inkább a zuhéé volt a főszerep: olyannyira rákezdett, hogy a 60. percben a bíró inkább az öltözőbe parancsolta a játékosokat, semmint tovább erőltessék a hol közveszélyes, hol komikus jelenetekbe torkolló vízifutballt.

Nem telt bele negyedóra, csillapodott az eső, és a még mindig tócsák tarkította pályán folytathatták a felek egymás és a sár gyűrését. Mindebből pedig a Napoli jött ki jobban: a két csereember, Dries Mertens és Fabián Ruiz összjátéka után a kaputól 12 méterre a vízben lelassuló labdát utóbbi tekerte a hosszú alsó sarokba (1–1).

Hiába védekezett foggal-körömmel a Genoa, a vendégcsapat a 86. percben a győztes találatot is bevitte. A középen érkező Raúl Albiolt megelőzve Davide Biraschi a saját kapujába kotorta a labdát (12).

A Napoli, ha némi szerencsével is, de behúzta a mérkőzést és ezzel őrzi dobogós helyét a Serie A tabelláján. A genovaiak 14 ponttal a 14. helyen állnak – s függetlenül a vasárnapi mérkőzések eredményeitől maradnak is ebben a pozícióban a következő fordulóig.

OLASZ SERIE A
12. FORDULÓ
Genoa–Napoli 1–2
(C. Kouamé 20., ill. F. Ruiz 62., Biraschi 86. – öngól)

KORÁBBAN
Frosinone–Fiorentina 1–1
(Pinamonti 89., ill. Benassi 47.)
Torino–Parma 1–2 (Baselli 37., ill. Gervinho 9., R. Inglese 25.)
SPAL–Cagliari 2–2 (Petagna 3., Antenucci 71., ill. Pavoletti 73., Ionita 76.)

VASÁRNAP
12.30: Atalanta–Internazionale (Tv: Digi Sport1)
15.00: Chievo–Bologna
15.00: Empoli–Udinese
15.00: Roma–Sampdoria (Tv: Digi Sport1)
18.00: Sassuolo–Lazio (Tv: Digi Sport1)
20.30: Milan–Juventus (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 11 10 1 24–8 +16 31
2. Napoli 12 9 1 2 26–13 +13 28
3. Internazionale 11 8 1 2 21–6 +15 25
4. Milan 11 6 3 2 21–14 +7 21
5. Lazio 11 7 4 17–13 +4 21
6. Sassuolo 11 5 3 3 19–16 +3 18
7. Fiorentina 12 4 5 3 18–10 +8 17
8. Torino 11 4 5 2 16–13 +3 17
9. Roma 11 4 4 3 18–14 +4 16
10. Atalanta 11 4 3 4 19–13 +6 15
11. Sampdoria 11 4 3 4 15–11 +4 15
12. Cagliari 12 3 5 4 12–16 –4 14
13. Parma 11 4 2 5 10–14 –4 14
14. Genoa 12 4 2 6 17–26 –9 14
15. SPAL 12 4 1 7 11–19 –8 13
16. Udinese 11 2 3 6 10–16 –6 9
17. Bologna 11 2 3 6 9–16 –7 9
18. Frosinone 12 1 4 7 10–25 –15 7
19. Empoli 11 1 3 7 10–20 –10 6
20. Chievo 11 2 9 8–28 –20 –1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik