Serie A: a Napoli Cavani nélkül is hármat vágott

Vágólapra másolva!
2013.04.27. 22:36
null
A Napoli hozta a Pescara elleni kötelezőt (Fotó: corrieredellosport.it)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában a Napoli 3–0-ra nyert a Pescara otthonában.

Az első félidőben némi meglepetésre a sereghajtó Pescara nemcsak, hogy helytállt a bajnoki ezüstérem első számú várományosának számító Napoli ellen, de olykor-olykor még rá is ijesztett.

A Napoliban Edinson Cavani eltiltás miatt nem lehetett ott a pályán, így a fiatal Lorenzo Insigne kapott lehetőséget, aki az előző évben még a Pescarát vezette 18 góljával és 14 gólpasszával az élvonalba (kölcsönben a nápolyiaktól). A 21 éves támadó a 14. percben betalált volt csapata kapujába, s nem is ünnepelt látványosan. Mint kiderült, hiábavaló volt a sportszerű gesztus. A játékvezető les miatt ugyanis nem adta meg a gólt.

A szünetig Pelizzoli bravúrosan tartotta a lelket övéiben, sőt Sculli akár előnyhöz is juttathatta volna a Pescarát, akárcsak Di Francesco.

A fordulás után viszont már „felborult a pálya”, s megindult a Napoli-gólok sora.

A második játékrész első percében Gökhan Inler egy lecsorgó labdát jó húsz méterről helyezett el ballal a jobb alsóban némi szerencsével, majd az 58. percben Goran Pandev gyönyörűen fordult le emberéről, s okosan a kapuba passzolt (2–0).

A végeredményt a 82. percben Blerim Dzemaili állította be egy bombagóllal: harminc méterről a jobb felsőbe küldte a labdát kegyetlen erővel.

A Pescara pocsék szériája ezúttal sem szakadt meg, immár sorozatban 15 meccsen nem tudott nyerni a bajnokságban.

Mivel a Napoli három pontot szerzett, így biztos, hogy vasárnap még nem lesz bajnok a Juventus.

KORÁBBAN

A Cagliari–Udinese mérkőzésen a meccs egyetlen gólját Roberto Pereyra szerezte, aki decemberben is góllal járult hozzá a szárdok legyőzéséhez.

A Bologna zsinórban ötödször ikszelt; a volt csapata, az Atalanta elleni idegenbeli meccset Garics György végigjátszotta a bolognaiak soraiban.

34. FORDULÓ
Pescara–Napoli 0–3
(Inler 46., Pandev 58., Dzemaili 82.)
KORÁBBAN
Atalanta–Bologna 1–1 (Giorgi 67., ill. Gilardino 76.)
Cagliari–Udinese 0–1 (Pereyra 56.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 33 24 5 4 64–20 +44 77
2. Napoli 34 20 9 5 64–32 +32 69
3. Milan 33 17 8 8 56–36 +20 59
4. Fiorentina 33 17 7 9 62–42 +20 58
5. Udinese 34 14 12 8 46–39 +7 54
6. Internazionale 33 16 5 12 51–45 +6 53
7. Roma 33 15 7 11 64–54 +10 52
8. Lazio 33 15 6 12 40–40 0 51
9. Catania 33 13 9 11 41–39 +2 48
10. Cagliari 34 11 9 14 41–52 –11 42
11. Bologna 34 10 10 14 43–43 0 40
12. Parma 33 10 9 14 39–43 –4 39
13. Chievo 33 11 6 16 33–48 –15 39
14. Atalanta 34 11 8 15 36–49 –13 39
15. Sampdoria 33 10 9 14 38–40 –2 38
16. Torino 33 8 13 12 43–49 –6 36
17. Siena 33 9 9 15 34–45 –11 30
18. Palermo 33 5 14 14 30–46 –16 29
19. Genoa 33 6 11 16 33–51 –18 29
20. Pescara 34 6 4 24 25–70 –45 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik