Serie A: a Milan otthon, a Fiorentina idegenben kapott ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.06. 16:55
A Milan hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Sassuolótól az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában, míg a Fiorentina a sereghajtó Parma vendégeként kapott ki 1–0-ra. A Genoa csak kicsit járt jobban, hazai pályán egy pontot sikerült szereznie az Atalanta ellen.

MILAN–SASSUOLO
A Fernando Torresért cserébe kapott Alessio Cerci a kispadon kapott kezdett, ám a Milan nélküle is hamar megszerezte a vezetést Andrea Poli lövésével. A hazaiak ezt követően is támadgattak, az első félóra vége felé mégis a Sassuolo szerzett gólt: Nicola Sansone mellel átvett egy indítást, majd bevette Diego López kapuját.

A Milan hatástalan támadójátékát látva Filippo Inzaghi a 65. percben Michael Essien helyére beküldte Cercit, két perc múlva azonban egy szöglet után nem ő, hanem Simone Zaza talált be remek mozdulattal, ezzel pedig már a vendégeknél volt az előny.

Ezt pedig a vendégek megőrizték a lefújásig, így a Milan 18 év után újra elbukta első bajnokiját az új naptári évben – 1997-et a Lazio elleni 3–0-s zakóval nyitotta.MILAN–SASSUOLO
A Fernando Torresért cserébe kapott Alessio Cerci a kispadon kapott kezdett, ám a Milan nélküle is hamar megszerezte a vezetést Andrea Poli lövésével. A hazaiak ezt követően is támadgattak, az első félóra vége felé mégis a Sassuolo szerzett gólt: Nicola Sansone mellel átvett egy indítást, majd bevette Diego López kapuját.

A Milan hatástalan támadójátékát látva Filippo Inzaghi a 65. percben Michael Essien helyére beküldte Cercit, két perc múlva azonban egy szöglet után nem ő, hanem Simone Zaza talált be remek mozdulattal, ezzel pedig már a vendégeknél volt az előny.

Ezt pedig a vendégek megőrizték a lefújásig, így a Milan 18 év után újra elbukta első bajnokiját az új naptári évben – 1997-et a Lazio elleni 3–0-s zakóval nyitotta.



PARMA–FIORENTINA
A sereghajtó Parma Andrea Costa 11. percben fejelt góljával megszerezte idénybeli harmadik bajnoki győzelmét. A Fiorentinánál jobb híján ismét Mario Gomez kezdett elöl, aki ezúttal is hozta a szokásosat. Előbb egy ziccert hagyott ki, majd a Juan Cuadrado által kiharcolt büntetőt.

A vendégeknél a többiek sem játszottak csúcsformában, ráadásul a hajrában két alapemberüket is elvesztették piros lap miatt Gonzalo Rodríguez és Sztefan Szavics személyében. A Fiorentina kapuját a szerződését meghosszabbítani nem hajlandó Neto helyett a román Ciprian Tatarusanu védte.

GENOA–ATALANTA
A dobogóra hajtó csapatok közül a Genoa sem villogott, de legalább nem kapott ki. Pedig a kiesés elől menekülő Atalanta már 2–0-ra vezetett ellene a második félidő elején. A spanyol Iago Falqué gyorsan szépített tizenegyesből, a 69. percben pedig Alessandro Matri egyenlített.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN
A Palermo 5–0-ra nyert a Cagliari ellen, ezzel a legnagyobb élvonalbeli győzelmét könyvelte el 1951 óta. Akkor 6–0-ra verte meg a Triestinát, míg a legnagyobb sikerét, a Pro Patria elleni 8–0-t 1950-ben ünnepelhette. A karácsonykor kinevezett Gianfranco Zola ezen a meccsen mutatkozott be a Cagliari kispadján, és egyből elszenvedte edzői pályafutása legsúlyosabb vereségét.

A két veronai csapat mérkőzéseivel nem nagyon lehet majd kitölteni a gólösszefoglalókat, ugyanis a Chievo és a Hellas is 0–0-s döntetlent játszott. Előbbi otthon a Torinóval, utóbbi Empoliban.

Milan–Sassuolo 1–2 (Poli 9., ill. Sansone 28., Zaza 68.)
Chievo–Torino 0–0
Empoli–Verona 0–0
Genoa–Atalanta 2–2 (Falqué 51. – 11-esből, Matri 69., ill. Zappacosta 37., M. Morález 49.)
Palermo–Cagliari 5–0 (Morganella 6., Munoz 10., Dybala 33., 72., az elsőt – 11-esből, Barreto 85.)
Parma–Fiorentina 1–0 (A. Costa 11.)

KÉSŐBB
18.00: Cesena–Napoli
(élőben az NSO-n!)
21.00: Juventus–Inter (élőben az NSO-n!)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Udinese–AS Roma 0–1 (Astori 17.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 16 12 3 1 34–7 +27 39
2. Roma 17 12 3 2 29–11 +18 39
3. Lazio 17 9 3 5 31–19 +12 30
4. Napoli 16 7 6 3 28–20 +8 27
5. Genoa 17 7 6 4 23–17 +6 27
6. Sampdoria 17 6 9 2 22–17 +5 27
7. Milan 17 6 7 4 26–20 +6 25
8. Palermo 17 6 7 4 27–26 +1 25
9. Fiorentina 17 6 6 5 21–14 +7 24
10. Sassuolo 17 5 8 4 19–22 –3 23
11. Udinese 17 6 4 7 20–23 –3 22
12. Internazionale 16 5 6 5 25–23 +2 21
13. Empoli 17 3 9 5 17–22 –5 18
14. Torino 17 4 6 7 12–18 –6 18
15. Verona 17 4 6 7 18–27 –9 18
16. Chievo 17 4 5 8 12–19 –7 17
17. Atalanta 17 3 7 7 13–23 –10 16
18. Cagliari 17 2 6 9 21–34 –13 12
19. Cesena 16 1 6 9 13–30 –17 9
20. Parma 17 3 1 13 17–36 –19 9
* A Parmától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik