Serie A: a Lazio egy pontra megközelítette a Juventust a tabellán

Vágólapra másolva!
2020.02.09. 20:10
null
A kékben játszó Lazio nagy csatában gyűrte le a Parmát (Fotó: SS Lazio)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában a Lazio 1–0-ra nyert a Parma vendégeként, így a tabellán egy pontra megközelítette a Juventust.

 

A Lazio abban a tudatban léphetett pályára a Serie A 23. fordulójának vasárnap délutáni meccsén Parmában, hogy győzelme esetén egy pontra megközelíti a forduló előtt listavezető Juventust.

Ennek ellenére a meccs első helyzete a 9. percben a Parma előtt adódott: Jasmin Kurtic szabadrúgását Thomas Strakosha védte.

Ezt követően nem forogtak veszélyben a kapuk, egészen a 42. percig, amikor egy jobb oldali beadást követő lecsorgó labdából az ecuadori Felipe Caicedo hét méterről vezetéshez juttatta a Laziót.

A második félidő elejét megnyomta a Parma, negyedóra alatt négy helyzetig is eljutott, de elsősorban Strakosha védéseinek köszönhetően megőrizte előnyét a vendégcsapat. A folytatásban is nyomott a Parma, bár az egymás után második bajnoki meccsén gól nélkül maradó (ez másodszor fordult elő ebben az idényben) Ciro Immobile révén azért a Lazio is eljutott egy gólszerzési lehetőségig, de a góllövőlistát 25 góllal vezető csatár fölé lőtt.

A rómaiak így is győztek 1–0-ra, így már csak egy ponttal van előttük a Juventus. A Lazio immár 18 bajnoki óta veretlen, ez a klub történetének leghosszabb veretlenségi szériája a Serie A-ban.

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK

Parma–Lazio 0–1 (Caicedo 41.)
KÉSŐBB
Inter–Milan 4–2 (Brozovic 51., Vecino 53., De Vrij 70., Lukaku 93., ill. Rebic 40., Ibrahimovic 45+1.)

Napoli–Lecce 2–3 (Milik 48., Callejón 90., ill. Lapadula 29., 61., Mancosu 82.)
Brescia–Udinese 1–1 (Bisoli 81., ill. De Paul 92.)
Genoa–Cagliari 1–0 (Pandev 43.)
SPAL–Sassuolo 1–2 (Bonifazi 24., ill. Caputo 65. – 11-esből, Boga 90.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK

Roma–Bologna 2–3 (Denswil 22. – öngól, Mhitarjan 72., ill. Orsolini 16., Barrow 26., 51.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Fiorentina–Atalanta 1–2 (Chiesa 32., ill. D. Zapata 49., Malinovszkij 72.)
Torino–Sampdoria 1–3 (Verdi 55., ill. Gastón Ramírez 70., 75., Quagliarella 79. – 11-esből)
Verona–Juventus 2–1 (Borini 76., Pazzini 86. – 11-esből, ill. C. Ronaldo 65.)


AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 23 16 6 1 48–20 +28 54
2. Juventus 23 17 3 3 44–23 +21 54
3. Lazio 23 16 5 2 53–20 +33 53
4. Atalanta 23 12 6 5 61–31 +30 42
5. Roma 23 11 6 6 42–30 +12 39
6. Verona 23 9 7 7 28–24 +4 34
7. Bologna 23 9 6 8 37–36 +1 33
8. Cagliari 23 8 8 7 38–35 +3 32
9. Parma 23 9 5 9 31–30 +1 32
10. Milan 23 9 5 9 25–31 –6 32
11. Napoli 23 8 6 9 36–34 +2 30
12. Sassuolo 23 8 5 10 38–38 0 29
13. Torino 23 8 3 12 27–42 –15 27
14. Fiorentina 23 6 7 10 26–34 –8 25
15. Udinese 23 7 4 12 20–36 –16 25
16. Sampdoria 23 6 5 12 25–38 –13 23
17. Lecce 23 5 7 11 30–44 –14 22
18. Genoa 23 4 7 12 24–43 –19 19
19. Brescia 23 4 4 15 21–42 –21 16
20. SPAL 23 4 3 16 17–40 –23 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik