Olaszország: Prandelli nem igazi férfi - Balotelli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 16:00
Mario Balotelli kritizálta Cesare Prandellit, véleménye szerint a korábbi olasz szövetségi kapitány nem „igazi férfi”, Antonio Contét viszont „megérti”, miért hagyta ki a csapatból.

A Liverpool támadója – a válogatottal együtt – leszerepelt a brazíliai világbajnokságon, és Prandelli kritizálta a hozzáállását a csoportkörös búcsút követően. Balotelli a nyári viadal óta nem játszott az olasz válogatottban, Conte még csak be sem hívta a keretbe.

„Szemtől szemben típusú ember vagyok – mondta Balotelli a Talksportnak. – Megértem, miért nem vagyok a válogatottban. Nem szereztem gólokat, míg mások, mint például Graziano Pelle, igen. Úgyhogy ők megérdemlik, hogy ott legyenek, de imádom Olaszországot, és senki sem mondhat semmit a válogatottamról. Mindig is imádni fogom, de őszintének kell lennem és elmondani, hogy csalódott voltam amiatt, ahogy az emberek rólam beszéltek, és ahogy engem hibáztattak a világbajnokságot követően.”

„Azt hiszem, volt kettő, talán három helyzetem az egész tornán. Mindenki tudja, hogy gólt szereztem Anglia ellen, de sok mást nem tudtam tenni. Még Cesare Prandelli is rosszakat mondott rólam. A meccs után rögtön a sajtóhoz kellett fordulnia és rólam beszélnie? Nem ezt vártam, és nem válaszoltam rá, mert nincs értelme. Úgy gondolom, az igazi férfi, ha van valami mondanivalója, odajön, elmondja a képedbe. Én ilyen vagyok, aki szemtől szembe megmondja, amit gondol, egyenes ember” – tette hozzá a Liverpool balhéktól nem mentes támadója.

Ugyanakkor Balotelli kezdi elismerni játékának bizonyos hibáit, ami nagy előrelépésnek számít ahhoz képest, hogy néhány hónapja még a Sky Sport Italia alkalmazottjaihoz azt vágta, hogy „nem értenek semmit a futballhoz”.

„Többet kell betörnöm a tizenhatoson belülre. Az összes pletyka közül, amit hallottam, ez legalább igaz. Nem teszem meg eleget, de dolgozom rajta, hogy még jobban menjen. Sohasem voltam igazi, vérbeli csatár, hanem olyan, aki a pálya számos pontján feltűnik. Ha én dönthetnék, mindig két támadóval állnék fel. Így szeretek játszani, de Brendan Rodgers azt kéri tőlem, játsszak előretolt csatárként. Megértem, hogy ha jönnek a beadások, be kell mennem a tizenhatoson belülre, mert másképp lehet, hogy senki sem lesz ott” – engedett betekintést szakmai nézeteibe Balotelli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik