Olaszország: Marchisio torinói polgármester lehet

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.05. 10:41
null
Claudio Marchisio torinói polgármester lehet (Fotó: AFP)
Claudio Marchisio, a Juventus és az olasz labdarúgó-válogatott tavalyelőtt visszavonult középpályása egyre közelebb áll ahhoz, hogy ő legyen a balközép Partito Democratico párt torinói polgármesterjelöltje.

A 35 éves Marchisio már a múlt héten elismerte, hogy nem a sportban képzeli el a jövőjét. Hozzátette, kedveli a politikát, és előszeretettel beszélget róla otthon, illetve baráti társaságban is. Ezt támasztja alá, hogy korábban is rendszeresen felszólalt a társadalmi igazságosság és a menekültek megsegítése mellett, illetve a rasszizmus ellen.

„Elsőként mondanék igent, ha szükség lenne rám Piemontban és Torinóban” – jelentette ki.

A La Stampa című olasz lap és a Sky olasz hírtelevízió is beszámolt róla csütörtökön, hogy a korábbi 55-szörös válogatott futballista neve is szerepel azon a rövid listán, amelyről kikerül majd a Partito Democratico torinói polgármesterjelöltje.

Marchisio 2005 és 2018 között hét bajnoki címet, négy Olasz Kupát és három olasz Szuperkupát nyert a Juventus színeiben. A válogatottal 2012-ben Európa-bajnoki ezüstérmes volt.

Torinóban a helyhatósági választásokra októberben kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik