Olaszország: Mancini beszélni fog Balotellivel a visszatérésről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.15. 13:33
Roberto Mancini, az olasz labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya azt mondta, beszél majd Mario Balotellivel az esetleges visszatéréséről a nemzeti csapatba.

Keddi, firenzei bemutatkozó sajtótájékoztatóján a szakember úgy fogalmazott: „Mario olasz játékos. Mindenképpen beszélek majd vele. Az egyike azoknak, akiket újra meg kell néznünk”.„Mario olasz játékos. Mindenképpen beszélek majd vele. Az egyike azoknak, akiket újra meg kell néznünk”.

Balotelli a 2014-es világbajnokság óta nem lépett pályára a válogatottban, de Mancini játékosa volt az Internazonalénál és a Manchester Citynél is.

Az 53 éves tréner Gian Piero Venturát követi a kapitányi poszton, akinek azután kellett távoznia, hogy a csapata nem jutott ki az oroszországi világbajnokságra. A nemzeti együttest azóta ideiglenes megbízatással Luigi Di Biagio irányította.

„Az lesz a feladatom, hogy a nemzeti együttest visszahozzam a világ és Európa tetejére” – mondta kedden Mancini.

Mancini – aki vasárnap közös megegyezéssel szerződést bontott a szentpétervári Zenittel – május 28-án, a Szaúd-Arábia elleni felkészülési meccsen debütál majd a kispadon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik