Napoli: Gattuso nem tudja, a Juve elleni lesz-e az utolsó meccse

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.11. 11:49
null
(Fotó: AFP)
Az olasz sajtó szerint veszélyben van Gennaro Gattuso állása. A Serie A-ban szereplő Napoli vezetőedzője nem foglalkozik a pletykákkal, s bizonyítani akarja rátermettségét.

 

A Napoli csütörtökön vereséget szenvedett az Atalanta vendégeként, így címvédőként az elődöntőben búcsúzott az Olasz Kupától. A bajnokságban a hatodik helyen áll a csapat – igaz, egy meccsel kevesebbet játszott, mint a riválisai, mert az ősszel nem tudott elutazni a Juventus elleni találkozóra.

A szerdai mérkőzés utáni sajtótájékoztatón megkérdezték Gattusót, vajon a Juventus elleni hazai rangadó-e az utolsó esélye megmenteni az állását.

„Nem tudom, erről a klubot kell megkérdezni
– idézi a Football Italia a 43 éves olasz szakembert, aki 2019 decembere óta irányítja a Napolit. – A hajó kapitánya én vagyok, ha a helyzet rosszra fordul, az az én saram. Nem gondolkozok azon, hogy ez lehet az utolsó meccsem. Meg kell mutatnom, hogy lehet bennem bízni. Ilyen az edzők élete. Kötelességem a végsőkig a legjobb tudásomat nyújtani.”

A Napoli és a Juventus szombaton 18 órakor csap össze egymással a Diego Armando Maradona Stadionban.

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Atalanta–Napoli 3–1
(D. Zapata 10., Pessina 16., 78., ill. Lozano 53.)
Továbbjutott: az Atalanta, 3–1-es összesítéssel.

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Milan 21 15 4 2 45–23 +22 49
2. Internazionale 21 14 5 2 51–23 +28 47
3. Juventus 20 12 6 2 41–18 +23 42
4. Roma 21 12 4 5 44–35 +9 40
5. Lazio 21 12 4 5 36–27 +9 40
6. Napoli 20 12 1 7 44–21 +23 37
7. Atalanta 21 10 7 4 48–29 +19 37
8. Sassuolo 21 8 7 6 34–32 +2 31
9. Verona 21 8 6 7 26–23 +3 30
10. Sampdoria 21 8 3 10 31–32 –1 27
11. Udinese 21 6 6 9 23–28 –5 24
12. Genoa 21 6 6 9 24–31 –7 24
13. Bologna 21 6 5 10 28–35 –7 23
14. Benevento 21 6 5 10 24–41 –17 23
15. Fiorentina 21 5 7 9 21–33 –12 22
16. Spezia 21 5 6 10 28–38 –10 21
17. Torino 21 2 10 9 32–41 –9 16
18. Cagliari 21 3 6 12 24–39 –15 15
19. Parma 21 2 7 12 14–41 –27 13
20. Crotone 21 3 3 15 22–50 –28 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik