Napoli: az elnök szerint Cavanit elcserélhetik Dzekóra

Vágólapra másolva!
2013.05.21. 14:23
null
Nem elképzelhetetlen, hogy Edinson Cavani és Vincent Kompany jövőre már csapattársak lesznek (Fotó: Action Images)
Aurelio De Laurentiis, a Napoli labdarúgócsapatának elnöke nemrégiben adott nyilatkozatában elmondta, a közelmúltban Londonban járt, és megkérte a nápolyi együttes sportigazgatóját, hogy tárgyaljon a Manchester Cityvel egy esetleges Edinson Cavani-Edin Dzeko klubcseréről.

 

Az angoloknak nem titkoltan Cavani az egyik nyári célpontjuk, így várható volt, hogy előbb-utóbb megtörténik a kapcsolatfelvétel a felek között. A nápolyiak első embere, Aurelio De Laurentiis tisztában van vele, hogy nem lesz egyszerű feladat megtartani az uruguayi támadót, de a Manchester Cityvel történő játékoscsere elképzelhető, hogy nem lenne ellenére az elöljárónak, hiszen Edin Dzeko személyében a Napoli rögvest meg is találná Cavani utódját, és vélhetően „némi” pénzhez is jutna a „Matador” távozását követően.

„Londonban jártam, hogy megtekintsem Steve Jobs életrajzi filmjét. Ekkor azt mondtam Riccardo Bigon sportigazgatónknak, egyeztessen a Manchester Cityvel, hogy megtudjuk, mik a szándékaik Cavanival kapcsolatban. Rengeteg találgatás látott napvilágot, de amikor pénzről van szó, akkor már kevesebb a pletyka. Ugyanakkor velem ellentétben vannak, akik gyakran használják a bankkártyájukat” – mondta sokat sejtetően a City szándékairól De Laurentiis, aki a távozását hétfőn bejelentő Walter Mazzarri vezetőedző utódlásáról is szót ejtett.

A hírek szerint az elnök londoni „kitérője” alkalmával Rafa Benítezzel is egyeztetett, ám a Napoli első embere kitérő választ adott a felvetésre.

„Nem Benítez miatt mentem Londonba. Az elmúlt hat hónapban számtalan nevet lehetett hallani, mint Mazzari lehetséges utódja. Fontos, hogy az új edző méltó legyen arra, hogy a Napoli kispadján üljön, valamint hosszútávra tervezzen a klubbal” – tette hozzá De Laurentiis.

A nápolyi klubbal kapcsolatban egyébként Benítez mellett Roberto Di Matteo nevét emlegetik, aki éppen a spanyol szakember elődje volt a Chelsea-nél.

Ami Benítezt illeti: a londoni „kékeket” Európa-liga-elsőségig vezető, és ezáltal meglehetősen kelendő „portékává” váló szakember iránt a L'Équipe információi szerint a Paris Saint-Germain érdeklődik élénken.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik