Milito „bajnoki döntőt” vár, Ranieri még mindig hisz az aranyban

Vágólapra másolva!
2010.05.10. 11:21
null
Milito szerint bajnoki döntő lesz a Siena elleni (Fotó: Reuters)
Rendkívüli izgalmak után maradt minden a „régiben" a Serie A-ban: a 37. fordulót követően az Internazionale még mindig két ponttal vezet az AS Roma előtt. Az utolsó fordulóban az Inter a már kiesett Sienához megy, a Roma a Chievo otthonába látogat – a milánóiak argentin csatára, Diego Milito szerint bajnoki döntővel ér fel a mérkőzés.

AZ ARANYESÉLYESEK

„A Siena ellen gyakorlatilag bajnoki döntőt játszunk. Nem is gondolkodunk azon, hogy már ma megszerezhettük volna a trófeát, minden erőnkkel az utolsó fordulóra és a győzelemre koncentrálunk. Kár, hogy a Chievo ellen nem összpontosítottunk megfelelően a második félidőben, de még időben észbe kaptunk, és ez a fontos. Két nap pihenő, aztán készülünk a döntővel felérő meccsre" – nyilatkozta Milito, aki remek gólt emelt a veronaiak kapujába.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a Serie A 2009-2010-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Kemény meccs lesz, de a bajnoki címet sosem adják olcsón. Képesek leszünk kezelni a feszültséget, mint minden jó csapat" – ígérte az Inter szerb középpályása, Dejan Sztankovics.

A Roma a 73. percben hátrányba került a Cagliari ellen, hiába támadta végig a találkozót, de jött a megmentő, Francesco Totti, és most a játékkal törődve két góljával megfordította a meccset, reményt adva a „farkasoknak".

„Hinnünk kell az aranyéremben és a végsőkig küzdenünk. Fantasztikusak az ellenfeleink, de nekünk is majdnem tökéletes volt a szezonunk, és kötelességünk folytatni a harcot" – mondta Claudio Ranieri, a Roma mestere a Sky Sport Italiának. A rutinos tréner kijelentette: nem foglalkozik az Inter edzőjével, José Mourinhóval, főleg, hogy az olasz újságok megpróbálják összeugrasztani őket.

A 38. FORDULÓBAN  
AS Roma Chievo (i)
Internazionale Siena (i)

„Mourinho nagyszerű edző és motivátor, ennyi a véleményem. Úgy gondolom, hogy a média leállhatna a hangulatkeltéssel, mert legutóbb is megváltoztatták Mourinho nyilatkozatát, és az már így jutott el a fülembe" – mondta.

AMI DÖNT AZONOS PONTSZÁM ESETÉN
Egymás elleni eredmény
Gólkülönbség
Több szerzett gól

A CSALÓDOTTAK

Újabb pocsék meccsen van túl a Juventus, de az AC Milan sem lehet büszke a genovai teljesítményére – a két edző, Alberto Zaccheroni és a szezon végén távozó Leonardo egyaránt kemény kritikával illette együttesét.

„Egészen addig lendületben voltunk, amíg a lelátón ki nem tört a balhé, és meg nem állították a meccset. Utána csak a Parma kapta el a fonalat. Fizikálisan jobb állapotban van már a csapatom, de nehéz a játékosokat motiválni azzal, hogy az Európa-ligáért küzdhetnek, amikor a cél a scudetto vagy a dobogó volt. Ez egyértelműen irritál, tisztában vagyok vele, hogy nem tudjuk kihasználni a csapatban rejlő potenciált" – mondta Zaccheroni, aki a szezon végén a Juve-történet legrosszabb idényét könyvelheti el.

SIENA–INTER ELŐTT

A Siena az utolsó fordulóban az Inter ellen lezár egy 2003 óta íródó fejezetet: egy évig biztosan ez lesz a klub utolsó Serie A-s meccse. A toszkánok hazai pályán még sosem tudták legyőzni az Intert, 2004–2005-ben és 2005–2006-ban pontot tudtak elvenni a milánóiaktól – mivel az egymás elleni eredmény dönt pontegyenlőség esetén, egy iksz a Siena–Interen és római győzelem a Chievo–Román fővárosi bajnoki címet eredményezne.

 

2008–2009 1–2
2007–2008 2–3
2006–2007 1–2
2005–2006 0–0
2004–2005 2–2
2003–2004 0–1

„Borzalmas volt üres lelátók előtt játszani, szürreális ilyenkor az atmoszféra, de ez nem jelenti azt, hogy ilyen produkciót lehetne nyújtani... Nagyon rosszul és lassan futballoztunk. Kontrákra akartunk játszani, de annyira lassú volt a támadásszövésünk, hogy nem lehetett meglepni a hazaiakat" – nyilatkozta Leonardo. A Milan a vereség ellenére már matematikailag is harmadik, így BL-főtáblás.

HARC A 4. HELYÉRT

Az utolsó fordulóban eldől a 4. hely sorsa is: a Sampdoria kétpontos előnyben van a Palermóval szemben. A genovaiak a 6. helyen álló Napolit fogadják, a Palermo a vasárnap kiesett Atalantához látogat.

„Meglesz a BL-kvalifikáció, erről meg vagyok győződve. A mai döntetlen jó eredmény, és bízom benne, hogy a Napoli pontokat vesz el a Sampdoriától" – nyilatkozta a Palermo elnöke, Maurizio Zamparini, aki sajtótájékoztatóján jelezte: a szicíliaiak nem adják el legjobbukat, Javier Pastorét, akit állítólag a Real Madrid és a Chelsea is figyel.

„Meg sem hallgatjuk az ajánlatokat, pedig csak Spanyolországból kaptunk már kettőt" – zárta rövidre a témát Zamparini.

A palermói iksszel szintén elégedett Luigi Del Neri szerint a Samp nagyon meg fog izzadni az utolsó körben.

„A csapat remekül bírta a nyomást egy szenzációs drukkerhad előtt, idegenben. Még nincs vége. Meg kell vernünk a Napolit, és mivel kiváló csapatról van szó, biztos vagyok benne, hogy borzalmasan meg fogunk szenvedni" – vélekedett.

KOMAN: SÉRÜLTEN IS GÓL

SZÁMOKBAN A JÁTÉKNAP

101      Immár ennyi gólnál tart a Serie A-ban az Udinese kiválósága, Antonio Di Natale, aki biztos, hogy megszerzi a gólkirályi címet. Di Natale vasárnapi duplájával 28 gólnál jár a 2009–2010-es szezonban.

41        Ennyi bajnokin maradt sorozatban veretlen az Inter hazai pályán.

15        Ennyi döntetlenje van a Cataniának, ez új klubrekord!

6          Ennyi meccset számlál a Fiorentina rossz sorozata: a „violák" március 28-a óta nem győztek a Serie A-ban.

         Ennyi büntetőt hibázott el a szezonban a Bari játékosa, Barreto – igaz, ötöt belőtt.

Idénybeli második bajnoki gólját szerezte Koman Vladimir, a Bari középpályása, aki az Udinese elleni, 3–3-ra végződő találkozón csapata második találatát jegyezte (azzal egyenlített a gárda): a jobb oldali beívelés után balról, öt méterről, kapásból a bal alsó sarokba lőtt.

„Bonucci állt mellettem, mondtam neki, hogy hagyja a labdát nekem, és így volt tökéletes – elevenítette fel a jelenetet a 63. percben lecserélt futballista. – Ő lesen állt, csodálkoztam is, hogy a bíró nem fúj. Annak ellenére kezdő voltam, hogy az elmúlt héten kisebb bokasérülésem miatt csak pénteken és szombaton edzettem. Megpróbáltam összeszorítani a fogamat, már csak azért is, mert édesanyám, édesapám és néhány barátom is kiutazott erre a mérkőzésre. Hogy az idény végére sikerült beverekedni magam a kezdők közé? Én ezt inkább úgy közelíteném meg, hogy korábban is ezt a teljesítményt nyújtottam, és nem értem, akkor miért nem játszottam ennyit" – mondta Koman a Nemzeti Sportnak.

 

SERIE A
37. FORDULÓ
Internazionale–Chievo 4–3 (Mantovani – öngól 14., Cambiasso 34., D. Milito 39., Balotelli 52., ill. Thiago Motta – öngól 13., Granoche 60., Pellissier 74.)
AS Roma–Cagliari 2–1 (Totti 79., 83. – a másodikat 11-esből, ill. Lazzari 73.)
Bologna–Catania 1–1 (Di Vaio 15., ill. M. López 52.)
Fiorentina–Siena 1–1 (Marchionni 15., ill. Vergassola 3.)
Genoa–AC Milan 1–0 (Sculli 57.)
Juventus–Parma 2–3 (Del Piero 16., Iaquinta 90., ill. Lanzafame 20., 35., Biabiany 85.)
Livorno–Lazio 1–2 (C. Lucarelli 33., ill. Rocchi 13., Brocchi 44.)
Napoli–Atalanta 2–0 (Quagliarella 43., 83.)
Palermo–Sampdoria 1–1 (Miccoli 68. – 11-esből, ill. Pazzini 9. – 11-esből)
Udinese–Bari 3–3 (Di Natale 21., 63., Pepe 26., ill. Barreto 18., Koman 39., Almirón 93.)

AZ ÁLLÁS
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,sa,2009/37,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe Ez a blokk a cikkszerkesztőben nem tud megjelenni, de a front-enden látszani fog ebben a pozícióban
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik