Milan: Van néhány fertőzött, a Maldinik jól vannak – Scaroni

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.05.09. 09:17
null
Paolo Maldini és fia, Daniel is jól van (Fotó: AFP)
Paolo Scaroni, a Serie A-ban szereplő Milan klubelnöke elmondta, a csapatnak van néhány javulófélben lévő koronavírusos labdarúgója, hozzátette, a Maldinik jól vannak, Ibrahimovic pedig alig várja a folytatást.

 

Korábban Paolo Maldini és fia, Daniel esetében volt ismert, hogy megfertőződtek a COVID–19-cel, de a klubelnök WarRoomnak adott szavai szerint mások is érintettek a Milannál.

„Van néhány javulófélben lévő fertőzött játékosunk, de a két Maldini jól van” – idézi a Football-Italia Scaroni szavait.

„Milanello nyitva áll, újra elkezdtük az edzéseket, tartjuk a távolságot. Lépéseket tettünk az újrakezdés felé” – tette hozzá a klubelnök, aki a német modell követésének lehetőségét is felvázolta, a betegeket el kell különíteni, míg a többiek folytathatják a munkát.

Ibrahimovic otthon, a Hammarbynál állt edzésbe, de a várakozások szerint hétfőn visszatér Olaszországba. A svéd csatár elmondása szerint jól érzi magát, s Scaroni ezzel kapcsolatban megjegyezte, „úgy vélem, Ibrahimovic újra játszani akar már”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik