Milan: Mozgalmas átigazolási időszakunk lesz - Galliani

Vágólapra másolva!
2015.05.19. 15:11
Adriano Galliani, a Serie A-ban szereplő Milan labdarúgócsapatának alelnöke elárulta, hogy a nyáron jelentős változásokat terveznek, ami a játékoskeretet illeti.
„A Milan tíz év alatt háromszor is Bajnokok Ligája-döntőt játszott (2003, 2005, 2007 – a szerk.), ebből kettőt meg is nyert (2003, 2007). Silvio Berlusconinak, a klub tulajdonosának az a vágya, hogy a csapat ismét a csúcson legyen, ahol korábban is volt” – kezdte Adriano Galliani.

„Ezt már a következő szezonban szeretnénk elérni, noha a mostani kiírás leginkább csak a szenvedésről szólt. Mozgalmas átigazolási időszak elé nézünk. Könnyű újrakezdeni, ha megvan a klub presztízse, csak nézzék meg, hogy a Juventus mit ért el. De ilyen nálunk is történt már, ezerkilencszáz-kilencvennyolcban például a csapat a bajnokságban a tizedik helyen zárt, az azt követő idényben viszont megnyertük a Serie A-t. Ezt szeretnénk megismételni jövőre.”

Habár az elmúlt hetekben rengeteg pletyka látott napvilágot a Milan eladásáról, egyelőre nem tisztázott, hogy Berlusconi hajlandó lesz-e megválni az egyesületben birtokolt tulajdonrészétől. Azt viszont sokan tudni vélik, bárhogy is alakul a folytatás, a nyáron a vezetőség körülbelül százmillió euróból erősítheti meg a játékoskeretet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik