Milan: „Fegyvert nyomtak az arcomba” – kirabolták a szélsőt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 08:43
null
Samu Castillejót kirabolták (Fotó: AFP)
Samu Castillejo, az AC Milan spanyol labdarúgója a közösségi oldalán számolt be arról, hogy kedden autójában ülve rablótámadás áldozatává vált.

 

„Milánó, minden rendben van veled?! Két férfi kirabolt, miközben fegyvert nyomtak az arcomba” – írta a közösségi oldalán Samu Castillejo. A beszámoló szerint a 27 éves spanyol szerencsésen megúszta az esetet, igaz, több értékét is eltulajdonították.

A játékos hozzátette, túl van az első sokkon, és bár megrázta, ami történt, nem aggódik. Azóta már feljelentést tett a rendőrségnél is.

A fegyveresekkel kapcsolatban több részlet nem derült ki.

Castillejo 2018 nyarán érkezett Milánóba, a Villarrealt hagyta el az olaszok kedvéért. 21.3 millió eurós vételárát eddig 59 mérkőzésen öt góllal és nyolc gólpasszal igyekezett megszolgálni. Szerződéséből még három év van hátra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik