Milan: az Atlético Kínát is megjárt szélsőjére vetettek szemet

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.06. 06:57
null
Carrasco az AC Milan kiszemeltjei között (Fotó: AFP)
A Calcio Mercato beszámolója szerint az AC Milan a következő átigazolási időszakban szeretné szerződtetni a kínai Talien Jifang jelenleg az Atlético Madridhoz kölcsönadott szélsőjét, Yannick Carrascót.

 

A lap beszámolója szerint a Milan már januárban is próbálkozott, ám az Atlético Madrid prioritást élvezett Carrasco számára, aki korábban két és fél évig futballozott Diego Simeone együttesében.

A Milan helyzete most sem egyszerű, ugyanis az Atléticónak 11 millió eurós elővételi joga van a kölcsönszerződés miatt, az olasz klub pedig csak akkor tud egyáltalán harcba szállni Carrascóért, ha a madridiak nem akarnak élni ezzel a lehetőséggel.

A Calcio Mercato megjegyzi, a tavaszi idényben öt bajnokin lehetőséget kapó, ezeken gólt nem szerző belga számára az Atlético az elsődleges, ám ha nem jön össze a maradás, szívesen menne Milánóba is. Állítólag az év elején ő kérte az ügynökét, hogy tárgyaljon az AC Milannal is lehetőség szerint.

Csak annyi biztos, Carrasco – aki 2018-ban, 24 évesen döntött úgy, hogy a Kínai Szuper Ligába szerződik – nem szeretne visszatérni a Talienhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik