Milan: a brazil válogatott csatár aláírt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.02. 21:19
null
Luiz Adriano a Milanban folytatja pályafutását (Fotó: Twitter)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Milan a hivatalos honlapján erősítette meg a csütörtöki sajtóhíreket, melyek szerint megegyezett a Sahtar Doneckkel a brazil válogatott Luiz Adriano átigazolásának ügyében. Az előző BL-idényben kilenc gólig jutó csatár nyolcmillió euróért váltott klubot, és ötéves szerződést kötött a milánói csapattal.

 

A 28 éves támadó 2007 óta erősítette a Sahtart, melynek színeiben minden sorozatot figyelembe véve 266 mérkőzésen 128 gólt szerzett. A donecki együttes tagjaként hatszor nyerte meg az ukrán bajnokságot, ötször az ukrán Szuperkupát, négyszer az Ukrán Kupát, míg a 2008–2009-es szezonban Európa-ligát nyert a csapattal.

Luiz Adriano öt évre írt alá a Milanhoz, amely nyolcmillió eurót fizetett érte. Az olasz csapat nem sokkal korábban a Sevilla kolumbiai válogatott csatára, Carlos Bacca szerződtetését is bejelentette.

A Sahtar két napon belül a második alapemberét veszíti el, miután Douglas Costa is távozott Doneckből. A Copa Américát is megjáró támadó a Bayern Münchenbe szerződött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik