Légiósok: Novothny csak az első győzelemre tud gondolni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.21. 15:44
Novothny Soma, a Napoli szeptembertől az olasz harmadosztályban (Lega Pro 1), a Paganesénél kölcsönben szereplő csatára vasárnap 15 órától a Viareggio otthonában léphet pályára új együttese színeiben. A Paganese a bajnokság negyedik fordulójában három vereséget követően az első pontjai megszerzésére készül az eddig szintén nyeretlen, de egyben veretlen Viareggio ellen. Novothny a paganese.net oldalnak úgy nyilatkozott, társaival mindent elkövetnek a lélektanilag is fontos első győzelem kiharcolása érdekében.

„Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni az előző fordulóban az Ascoli ellen, különösen azért, mert jobban játszottunk ellenfelünknél, nem érdemeltünk vereséget. Keményen dolgozunk a hibák kijavításán, azonban időre van szükségünk, hiszen akárcsak én, a csapat számos tagja az átigazolási időszak hajrájában csatlakozott a kerethez.”

Novothny bokasérülésből felépülve, az Ascoli ellen 1–0-ra elveszített mérkőzésen debütált a Paganese mezében, de első fellépésén nem tudta megmutatni a benne rejlő tehetséget. Vasárnap egy korábbi nápolyi csapattársa, a középhátvéd Daniele Celiento kárára bizonyíthat.

„Valóban, egykori csapattársam és barátom ellen léphetek majd pályára, ám a mérkőzés idejére félretesszük a barátságunkat, hisz ellenfelek leszünk. Három vereség után csak a győzelemre tudunk gondolni, ami a folytatásra is lendületet adhat. Egész héten keményen dolgoztunk, hogy megvalósítsuk a céljainkat, kizárólag a három pont megszerzésére törekszünk” – nyilatkozta Novothny az őt az olasz klubfutball csiszolatlan gyémántjaként emlegető helyi híroldalnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik