Juventus: elárulták, hogy ki lesz Buffon utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.17. 14:22
null
Mellettem az utódom: Buffon szerint Chiellininek nincs szüksége tanácsra (Fotó: AFP)
A Juventus részéről megerősítették, hogy a klub színeiben szombaton az utolsó mérkőzését játszó Gianluigi Buffontól Giorgio Chiellini veszi át a csapatkapitányi karszalagot.

 

A két olasz 13 éve csapattárs a torinói klubnál, és nem is nagyon volt kérdés, hogy Chiellini lesz a kiváló kapus távozása után az új csapatkapitány.

„Nem tudok tanácsot adni Giorgiónak, gyakorlatilag tizenhárom évig szinkronban éltünk, beleértve az öltözőt és a pályát. Tökéletesen megfelelő ember a posztra, minden jót kívánok neki!”

Andrea Agnelli, Juventus elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, a következő szezonban Wojciech Szczesny védi majd a Juve kapuját – Buffon szerint nem csalódnak a lengyelben.

„Nagyon intelligens srác, már az érkezésekor kíváncsi volt, igyekezett beilleszkedni közénk. Rengeteg ember tette olyanná a Juventust, mint amilyen most, biztos vagyok benne, hogy ezt sikerül folytatni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik