Juventus: a horvát csatár a katari listavezetőnél kötött ki

Vágólapra másolva!
2019.12.25. 09:28
null
Mario Mandzukic Katarban folytatja pályafutását (Fotó: AFP)
A világbajnoki ezüstérmes horvát Mario Mandzukic az olasz bajnok Juventus labdarúgócsapatától a katari élvonalban listavezető al-Duhail SC-hez igazolt – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

 

A 33 éves csatár korábban szerepelt a Wolfsburg, a Bayern München és az Atlético Madrid együttesében is. A Juventus színeiben négy és fél év alatt négy bajnoki címet, három Olasz Kupát és egy olasz Szuperkupát nyert meg. A tavalyi, oroszországi világbajnokságon tagja volt az ezüstérmes horvát válogatottnak.

Az előző idényben 33 tétmérkőzésen tíz góllal segítette a torinói csapatot, a mostani évadban azonban egyszer sem lépett pályára, mert a nyáron kinevezett Maurizio Sarri vezetőedző nem számolt vele.

A hatszoros katari bajnok al-Duhail SC – amely jelenleg is vezeti az élvonal tabelláját – kedden először a közösségi oldalán adott hírt a tapasztalt csatár leigazolásáról.

Egyes sajtóhírek szerint a Juventus 5.5 millió eurót kap majd Mandzukic játékjogáért, ám a katari klub a hivatalos honlapján arról számolt be, hogy a horvát csatár szerződése lejárta után ingyen csatlakozik az új csapatához.

نادي الدحيل الرياضي on Twitter

The Croatian Mandzukic Professional In AlDuhail Ranks https://t.co/Vs5IyiRhGK



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik