Fiorentina: többen távozhatnak, köztük Paulo Sousa is

Vágólapra másolva!
2017.03.15. 12:25
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentinánál – a La Gazzetta dello Sport információja szerint – nagy változások jöhetnek a nyáron, több játékos mellett valószínűleg a vezetőedző, Paulo Sousa is elhagyja az együttest.

A Videoton korábbi edzője, Paulo Sousa 2015 nyarán – a Maccabi Tel-Avivnál, majd a Baselnél eltöltött egy-egy idény után – vette át a Fiorentina irányítását, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy két év után innen is távozik. A portugál trénert korábban már a Juventusszal és a Wolfsburggal is szóba hozták.Paulo Sousa 2015 nyarán – a Maccabi Tel-Avivnál, majd a Baselnél eltöltött egy-egy idény után – vette át a Fiorentina irányítását, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy két év után innen is távozik. A portugál trénert korábban már a Juventusszal és a Wolfsburggal is szóba hozták.

Az olasz lap szerint a vezetőedző távozása mellett a játékoskeretben is nagy változások jöhetnek.

Gonzalo Rodrígueznek, a Fiorentina csapatkapitányának lejár a szerződése az idény végén, és hiába kapott hosszabbítási ajánlatot – egyéves opcióval, a bérét azonban 25 százalékkal csökkentették volna –, az argentin belső védő nem fogadta el azt, így öt év után távozhat Firenzéből. Kérdéses továbbá a román kapus, Ciprian Tatarusanu sorsa, az ő helyére az Atalantától kölcsönbe érkező Marco Sportiello pályázik.

A középpályások közül Milan Badelj, 25-szörös horvát válogatott játékos, valamint a szlovén nemzeti csapatban szereplő, négy éve a „violákat” szolgáló Josip Ilicic inthet búcsút a Fiorentinának, a támadók közül pedig – egy másik horvát – Nikola Kalinic, illetve a Barcelonától kölcsönbe érkező Cristian Tello jövője is kérdéses.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik