Fiorentina: Nem tudom, ez volt-e a legjobb meccsünk - Montella

Vágólapra másolva!
2013.02.18. 12:18
Vincenzo Montella, a Fiorentina vezetőedzője az Inter 4–1-es legyőzése után adott nyilatkozatában elmondta, előreléptek a Juventustól elszenvedett vereséget követően, de nem tudja, hogy csapatának ez volt-e a legjobb mérkőzése.

„Nem tudom, hogy ez volt-e a legjobb teljesítményünk – mondta Montella. – Jó ellenféllel játszottunk, és az egész mérkőzés során kiegyensúlyozottak voltunk. Egyedül a kapott gól miatt bánkódhatunk, de az előző mérkőzésünkhöz képest így is előreléptünk.”

Mondjuk Montella túl nagyot ezzel az utóbbi kijelentésével nem mondott, tekintve, hogy az Inter 4–1-es legyőzése előtt a Juventus otthonában 2–0-ra kikaptak a „violák”.

A firenzei csapat társtulajdonosa, Diego Della Valle három év után először tekintette meg csapata mérkőzését a Stadio Artemio Franchiban, és előtte még együtt is ebédelt a csapattal – Montella szerint Della Valle jelenléte nyugtatta meg a csapatot a mérkőzés előtt, amelyet követően a játékosok élvezni tudták a játékot, aminek a nagy siker lett az eredménye.

„Adem Ljajics nagyszerű gólt szerzett egy kiváló kapus ellen, de számos jó megmozdulásunk volt a mérkőzés során, amelyekre szívesen emlékszem vissza. Nagy különbség van a csapat hazai és idegenbeli mérlege között, de inkább az eredményekben, nem a játékban, úgyhogy ezen kell javítanunk” – utalt rá Montella, hogy hazai pályán a Napolival holtversenyben a legtöbb pontot szerezte a Fiorentina, míg az „idegenbeli tabellán” csak a 10. helyet foglalja el jelen pillanatban az együttes.

EMLÉKEZTETŐ

OLASZ SERIE A
25. forduló
Fiorentina–Internazionale 4–1
Firenze, Artemio Franchi. V: Rizzoli
Fiorentina: Viviano – Szavics, G. Rodríguez, Tomovics, Pasqual – Borja Valero, D. Pizarro (M. Sissoko, 69.), Aquilani – Cuadrado (Llama, 83.), Jovetics (el-Hamdaui, 73.), Ljajics. Vezetőedző: Vincenzo Montella
A kispadon: Neto (k.), Lupatelli (k.), Roncaglia, Compper, Larrondo, Migliaccio, Wolski, Toni, Romulo
Internazionale: Handanovic – J. Zanetti, Ranocchia, Juan Jesus (Á. Pereira, 58.), Nagatomo – Kuzmanovics, Cambiasso ( E. Schelotto, 76.), Kovacic (R. Álvarez, a szünetben) – Guarín – Cassano, Palacio. Vezetőedző: Andrea Stramaccioni
A kispadon: Belec (k.), Carrizo (k.), M. Silvestre,Rocchi, Gargano, Benassi, Jonathan, Colombi
Gólszerző: Ljajics (13., 65.), Jovetics (33., 55.), ill. Cassano (87.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 25 17 4 4 50–17 +33 55
2. Napoli 25 15 6 4 46–21 +25 51
3. Lazio 24 13 5 6 35–26 +9 44
4. Milan 25 13 5 7 44–31 +13 44
5. Internazionale 25 13 4 8 40–33 +7 43
6. Fiorentina 25 12 6 7 45–30 +15 42
7. Catania 25 11 6 8 32–30 +2 39
8. Roma 25 11 4 10 51–45 +6 37
9. Udinese 25 9 9 7 35–34 +1 36
10. Parma 25 8 8 9 31–33 –2 32
11. Torino 25 7 11 7 29–28 +1 31
12. Chievo 25 8 5 12 26–40 –14 29
13. Sampdoria 25 8 6 11 31–30 +1 29
14. Cagliari 25 7 7 11 28–41 –13 28
15. Atalanta 25 8 5 12 22–35 –13 27
16. Bologna 25 7 5 13 33–35 –2 26
17. Genoa 25 6 7 12 26–37 –11 25
18. Pescara 25 6 3 16 20–51 –31 21
19. Palermo 25 3 10 12 22–39 –17 19
20. Siena 24 6 6 12 24–34 –10 18

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik