FFT: a Milan belülről – mennyi az esély a felemelkedésre?

Vágólapra másolva!
2021.10.26. 13:12
null
Mennyi esély van a Milan felemelkedésére? (Fotó: AFP)
Tíz, bajnoki cím és hét, BL-szereplés nélküli év után a vörös-feketék visszatérnek a legnívósabb európai versenybe, és nem veszik félvállról a feladatot. Az FFT utánajárt, kik az új korszak kulcsszereplői.

 

Az Associazione Calcio Milan 2012 júliusában haláltusáját vívta. Thiago Silva, Clarence Seedorf, Gennaro Gattuso, Alessandro Nesta és Filippo Inzaghi után Zlatan is távozott a San Siróról. Hat hónappal később Alexandre Pato követte őket. A Milan szurkolóiban még nem tudatosult, de csapatuk már nem tartozott a legrettegettebb olasz klubok közé.

Elmúltak azok a dicső évek, amikor a Milan gondolkodás nélkül megvehette a világ legjobb labdarúgóit. A 2017-ben távozó Silvio Berlusconi elnökségének vége felé a klubnak évente 60-70 millió eurós vesztesége volt, pedig nem is vásárolt játékosokat. A vörös-feketéket ugyanis a patinás sportkocsikhoz hasonlóan rettenetesen sokba kerül fenntartani.

A San Siróban 2017 áprilisában, néhány órával a derbi kezdete előtt bemutatták a klub új tulajdonosát és elnökét, a kínai Sino-Europe Sports vállalatot és az élén álló befektetőt, Li Jung-hungot, aki 740 millió euróval szállt be. A helyzet vészjósló volt.

Az AC Milan elmúlt éveiről és az új kezdetről szóló teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik