Felkészülés: egy félidő alatt négyet vágott a Roma

Vágólapra másolva!
2012.07.22. 23:43
Az AS Roma labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 4–0-s győzelmet aratott a lengyel Zaglebie Lubin ellen. A rómaiak góljait sorrendben Pablo Osvaldo, Panagiotisz Tahcidisz, Erik Lamela és Bojan Krkic szerezte – mindannyian az első félidőben találtak be.

A Roma a Stekelenburg – Rosi, Romagnoli, Castan, Taddei – Bradley, Tahcidisz, Pjanic – Lamela, Osvaldo, Krkic kezdő tizeneggyel futott ki a pályára, és az első játékrészben csak dicsérni lehetett a fővárosiak játékát.

Osvaldo már az első percben betalált, majd a Hellas Veronától érkező Tahcidisz remek lövéssel növelte az előnyt szűk húsz perc elteltével, és még a szünet előtt betalált a Lamela, Krkic páros is.

Zdenek Zeman a második játékrészben felforgatta csapatát – beállt többek között Heinze, Burdisso és Totti is –, és ugyan a védelemben akadtak jócskán hibák, a második félidő elejét leszámítva végig jobban játszottak a „farkasok”, és megérdemelten nyertek. Stekelenburg – Rosi, Romagnoli, Castan, Taddei – Bradley, Tahcidisz, Pjanic – Lamela, Osvaldo, Krkic kezdő tizeneggyel futott ki a pályára, és az első játékrészben csak dicsérni lehetett a fővárosiak játékát.

Osvaldo már az első percben betalált, majd a Hellas Veronától érkező Tahcidisz remek lövéssel növelte az előnyt szűk húsz perc elteltével, és még a szünet előtt betalált a Lamela, Krkic páros is.

Zdenek Zeman a második játékrészben felforgatta csapatát – beállt többek között Heinze, Burdisso és Totti is –, és ugyan a védelemben akadtak jócskán hibák, a második félidő elejét leszámítva végig jobban játszottak a „farkasok”, és megérdemelten nyertek.

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK

A portugál Sporting ugyancsak győzelmet könyvelhetett el: a lisszaboniak 2–0-ra győzték le az angol Sheffield FC-t. A PSV ugyanakkor 3–1-re nyert a másik lisszaboni alakulat, a Benfica ellen. Utóbbi meccsen ugyan a portugál csapat szerzett vezetést, ám a második félidőben az eindhovenieknek sikerült egyenlíteni, majd a hajrában fordítani is.

Az Aston Villa 1–0-ra győzött a Chicago Fire ellen az Egyesült Államokban. Rossz hír a birminghamiek számára, hogy Gabriel Agbonlahor sérülést szenvedett, és az első hírek szerint két hét kényszerpihenőt kell a felkészülésébe iktatni.

Az El-döntős Athletic Bilbao 1–0-ra győzött a lengyel bajnok Slask Wroclaw ellen, míg a Middlesbrough 7–3-ra végződő meccset vívott a skót Falkirkkel.

A Roda még szombaton nyert az amatőr Bekkerweld ellen nagy különbséggel, 12–0-ra. A csapat új magyar csatára, Németh Krisztián három gólpasszt is adott az összecsapáson.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
AS Roma (olasz)–Zaglebie Lubin (lengyel)
4–0
Sporting (portugál)–Sheffield (angol) 2–0
MÁR KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Chicago Fire (amerikai)–Aston Villa (angol) 0–1
Slask Wroclaw (lengyel)–Athletic Bilbao (spanyol) 0–1
Lyngby (dán)–Brönshöj BK (dán) 1–2
Twente (holland)–Paderborn (német) 0–1
PSV (holland)–Benfica (portugál) 3–1
AA Gent (belga)–Rayo Vallecano (spanyol) 2–0
Cercle Bruges (belga)–Genclerbirligi (török) 1–0
Heist (belga)–FC Bruges (belga) 1–1
Mechelen (belga)–Getafe (spanyol) 3–0
Falkirk (skót)–Middlesbrough (angol) 3–7
Roda (holland)–Bekkerweld (holland) 12–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik