Európa-liga: Félbe kellett volna szakítani a meccset! - Delneri

Vágólapra másolva!
2010.12.02. 09:02
Luigi Delneri, a Juventus vezetőedzője szerint a kedvezőtlen időjárás miatt félbe kellett volna szakítani csapata Lech Poznan elleni Európa-liga-mérkőzését.

„Mindent megtettünk, amit tudtunk, de öt vagy hat gólszerzési lehetőséget is elpocsékoltunk" – nyilatkozta az 1–1-es döntetlennel véget érő mérkőzést követően Luigi Delneri.

„Győzelmet érdemeltünk volna. Egyáltalán nem volt ez szokványos mérkőzés, és azt gondolom, hogy félbe kellett volna szakítani a találkozót az időjárási viszonyok miatt. Még a pálya vonalazását sem lehetett látni" – vélekedett a szakember. Való igaz, a meccs -11 Celsius fokos hidegben kezdődött meg, később pedig heves hóviharban folytatódott.

Az eredmény következtében a Juventus búcsúzott a további küzdelmektől.

Bővebb írásunk ide kattintva olvasható. 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik