Edzősors: a Serie C kiesőjelöltjénél kaphat állást Marco Rossi volt segítője

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.16. 12:17
null
A válogatott korábbi pályaedzője, Costantino szülővárosában kaphat állást (Fotó: Török Attila)
A legutóbb az MTK Budapest vezetőedzőjeként dolgozó Giovanni Costantino az olasz harmadosztályban szereplő ACR Messina kispadjának egyik várományosa – írja a La Repubblica című lap.

 

 

A Messina hat meccse nyeretlen a Serie C-ben, hétvégén 5–0-s vereséget szenvedett a feljutásra pályázó, jelenleg a C-csoport második helyén álló Turristól. A kudarc az eddigi vezetőedző, Ezio Capuano állásába került.

A lap szerint a klubvezetőség egyik kiszemeltje Marco Rossi korábbi segítője, Giovanni Costantino a kispadra. A 37 éves szakember Messinában született, így a szó szoros értelmében hazatérne a megbízatással.

Az olaszt október elején, alig három hónapnyi közös munka után menesztette az MTK Budapest vezetősége, a csapat akkor még a tabella hetedik helyén állt. A magyar válogatott korábbi pályaedzője akkor úgy nyilatkozott, meglepte, hogy megköszönték a munkáját, s reméli, minél hamarabb lehetősége lesz egy másik klubnál bizonyítani a rátermettségét.

Az olasz harmadosztály kiesőjelöltje lehet ez a klub?

A tréner korábban az FC Futura utánpótlásedzője volt, majd 2016-ban a Budapest Honvédnál lett először Marco Rossi segítője, akivel együtt szerződött Dunaszerdahelyre, s 2018 nyarán a magyar labdarúgó-válogatott kispadjára is. Ám mivel az MTK-val még az Európa-bajnokság előtt megállapodott és ez napvilágra is került, a 2021 nyarára halasztott tornán már nem volt Rossi stábjának tagja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik