Ukrajna: élesedik Vitalij Klicsko és a belügy csatája

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.12.27. 16:27
Becsületsértés és hitelrontás miatt beperli az ukrán belügyminisztérium vizsgálati főosztályának vezetőjét Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnöke, amiért a tisztségviselő pénteken azt állította, hogy ő és fivére együttműködött azzal a bűnszervezettel, amelynek egyik tagját egy újságírónő elleni brutális támadással gyanúsítják.

Kedd éjjel ismeretlen támadók a felismerhetetlenségig összeverték Tetjana Csornovol ukrán újságírónőt, a kijevi EU-párti tüntetések ismert aktivistáját, miután filmbe illő autósüldözés után megállásra kényszerítették a Kijev melletti Boriszpil település felé vezető autóúton.

Az újságírónő bántalmazásán felháborodva tüntetők egy csoportja a Majdanról (Függetlenség teréről) a belügyminisztérium elé vonult tiltakozni. Viktor Janukovics ukrán elnök azonnali és alapos vizsgálatot sürgetett a tettesek felderítésére.

Pénteken Mikola Csincsin, az ukrán belügyminisztérium vizsgálati főosztályának vezetője a nyomozás eddig eredményeit ismertetve egyebek mellett kijelentette, hogy az őrizetbe vett gyanúsítottak „szoros kapcsolatban állnak" az UDAR párt tagjaival. Azt állította, hogy olyan információk vannak a nyomozati szervek birtokában, amelyek szerint az egyik gyanúsított tagja volt annak a bandának, amely a 2005-ben meggyilkolt Ribalko, alvilági nevén "Ribka" bűnszervezetéhez tartozott, és ez utóbbival „szorosan együttműködtek" a profi ökölvívóként ismertté vált Klicsko fivérek.

A tisztségviselő kijelentését alaptalan hazugságnak nevezte az Ütés párt elnöke.

„Ahelyett, hogy objektív nyomozást folytatna, s felderítené a Tetjana Csornovol ellen elkövetett támadás elkövetőit és megrendelőit, a Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter alá tartozó osztály a szokásos módon provokációkhoz folyamodik, és gyakorlatilag fedezi a bűnözőket. Ezért a bíróságon beszélgetünk azokkal, akiket arra utasítottak, hogy hazugságot és ostobaságot mondjanak" – jelentette ki Klicsko a pártja sajtóosztálya által nyilvánosságra hozott közleményben.

Hangsúlyozta, hogy az Ütés párt „átlátható és objektív" vizsgálatot követel az újságírónő brutális összeverése ügyében, valamint azt, hogy ne csak az elkövetőket nevezzék meg, elrejtve a támadás megrendelőit, hanem kapják meg büntetésüket valamennyien, akiknek közük volt a bűncselekményhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik