Profi boksz: Pulev Joshuát fenyegeti; Donaire koronavírusos

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 12:00
null
Joshua és Pulev eredetileg 2017-ben találkozott volna a Wembleyben, most szombaton lesz a meccs (Fotó: AFP)
Kubrat Pulev verést ígért a profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok Anthony Joshuának azon a címmérkőzésen, amelyet szombaton a londoni Wembley Arénában vívnak. Nonito Donaire és Emmanuel Rodríguez harmatsúlyú címmérkőzése Donaire koronavírus-fertőzése miatt elmarad.

A bolgár ökölvívó azt mondta, ezzel tartozik néhai édesapja emlékének, akinek megfogadta, hogy ő lesz hazája első profi ökölvívó-világbajnoka. Ha nyer a hétvégén, elragadja Joshuának a WBA, a WBO és az IBF szervezeteknél őrzött titulusait, egyszersmind megfosztja annak lehetőségétől, hogy a WBC-világbajnok, és szintén brit Tyson Furyval 2021-ben címegyesítő összecsapást vívjon a királykategóriában.

A 31 éves Joshua az amerikai-mexikói Andy Ruiz Jr. felett aratott tavaly decemberi győzelmével szerezte meg a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) vb-öve mellé a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Bokszvilágszervezet (WBO) címét is, a 39 éves Pulevvel mint az IBF kötelező kihívójával kell megmérkőznie. A két bokszoló eredendően 2017 októberében találkozott volna, akkor azonban Pulev vállsérülés miatt visszalépett. A bolgár egyszer már ringbe szállt az IBF nehézsúlyú övéért, de 2014-ben az ötödik menetben kiütötte őt az ukrán Vlagyimir (Volodimir) Klicsko.

A szombati, londoni meccsre korlátozzák a belépést, összesen ezer embert engednek be a nézőtérre a koronavírus-járvány miatt.

Az eredeti tervek szerint december 19-én, Emmanuel Rodríguez ellen, a WBC betöltetlen harmatsúlyú címéért lépett volna szorítóba a korábbi többszörös világbajnok Nonito Donaire, azonban a nemzetközi szaksajtóban megjelent hírek szerint pozitív koronavírus tesztet produkált a 38 éves bunyós.

A Fülöp-szigeteki sportoló így biztosan nem húzhat kesztyűt bő egy hét múlva, az viszont még nem tisztázódott, hogy a szintén ex-világelső Puerto Ricó-i Rodríguez számára sikerül-e beugró riválist találni, de pletyka szinten már felvetődött a veretlen filippínó Reymart Gaballo neve.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik