Profi boksz: Povetkin 13 kilóval könnyebb Whyte-nál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.21. 17:06
null
Szombaton Brentwoodban lesz Whyte és Povetkin meccse (Fotó: Getty Images)
Alekszandr Povetkin csaknem 13 kilogrammal kisebb súllyal mérlegelt pénteken riválisához, Dillian Whyte-hoz képest egymás elleni szombati nehézsúlyú ökölvívó-összecsapásuk előtt az angliai Brentwoodban.

 

Az orosz, illetve a jamaicai születésű brit profi bokszoló mérkőzésének győztese kihívhatja a WBC (Bokszvilágtanács) világbajnokát, a brit Tyson Furyt.

A 40 éves, korábbi világbajnok, amatőrként olimpiai aranyérmes Povetkin a hivatásosok között vívott 38 meccséből 35-öt megnyert, két döntetlen mellett egyszer kapott ki. A 32 esztendős Whyte profi mérlege 27 győzelem és egy vereség.

Meccsüket eredetileg május másodikára tervezték, majd a koronavírus-világjárvány miatt július elejére tették át, végül ezt az időpontot is módosították. A brentwoodi ringtalálkozót a szabad ég alatt, nézők nélkül rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik