Profi boksz: év végén jöhet a visszavágó Joshua és Ruiz között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.06. 11:37
Anthony Joshua promótere szerint még idén újra összecsaphat egymással a brit nehézsúlyú ökölvívó, valamint szombati legyőzője, az amerikai Andy Ruiz Jr.

Eddie Hearn Twitter-oldalán írt arról, hogy közel állnak a szerződés megkötéséhez, és a visszavágóra még ebben az évben sor kerül.

Novemberben vagy decemberben csapnak össze, hamarosan a helyszín is meglesz” – fogalmazott Hearn. Ugyanakkor a vasárnap hajnali meglepetésgyőztes Ruiz és menedzsmentje egyelőre nem erősítette meg a visszavágóról szóló híreket, sőt az új nehézsúlyú világbajnok egy videointerjúban kijelentette, ők diktálják a feltételeket.

A csapatom tárgyal a dologról, számomra az a legfontosabb, hogy egészséges maradjak, és készen álljak. Egy hónapot most pihenek, a családommal leszek, utána térek majd vissza az edzőterembe” – fogalmazott Ruiz, aki szerint részéről Európában, az Egyesült Államokban vagy Mexikóban is sor kerülhet az összecsapásra.

Anthony biztos elővigyázatosabb lesz, ha újra találkozunk, de én is változtatni fogok. Tudom, mik a gyenge pontjai, nekem pedig gyorsabb kezem van, és jól bírom az ütéseket” – jelentette ki magabiztosan Ruiz.

A szombat éjszakai összecsapáson a 29 éves, kissé túlsúlyos kihívó meglepetésre legyőzte az esélyesebb, addig veretlen Joshuát New Yorkban, így utóbbi elveszítette négy profi világszervezet világbajnoki címét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik