Ökölvívás: Újdelhi helyett Belgrádban lesz a 2021-es vb

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.28. 21:58
Újdelhi helyett Belgrádban rendezik meg a jövő évi férfi ökölvívó-világbajnokságot.

A nemzetközi sportági szövetség (AIBA) közleményben tudatta kedden, hogy a 2017-ben kötött szerződést semmisnek tekinti, mivel India nem utalta át a jogdíjat. Az AIBA egyúttal jelezte, hogy a törlés miatt 500 ezer dolláros büntetést kell fizetnie az ázsiai ország szövetségének.

Mohamed Musztaszane megbízott elnök emlékeztetett rá: a terv az volt, hogy az eredeti időpontban legyen a vb a jövő évre halasztott olimpia után. A szövetségi vezető szerint Szerbia mindennel rendelkezik ahhoz, hogy nagyszerű világbajnokságot rendezzen.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavaly júniusban megvonta az AIBA-tól a jogot, hogy megszervezze a tokiói játékok boksztornáját. Az AIBA és a NOB vitája hosszú időre nyúlik vissza, a bokszszövetség ugyanis évek óta gazdasági és vezetési válsággal küzd.

„Ez egy nagy lépés az új versenyrendszerünk és szervezetünk pénzügyi stabilitása felé. Egyre kevésbé fogunk függeni az olimpiai pénztől” – tette hozzá Musztaszane.

Az indiai szövetség reakciójában elhamarkodottnak ítélte az AIBA helyszínváltozásról szóló döntését, egyúttal hiányolta az egyeztetéseket. Mint emlékeztetett rá, a vb-t megkapták, a szerződést 2017-ben aláírták, a pénzt viszont azért nem utalták, mert a nemzetközi szövetség lausanne-i számlája be volt fagyasztva. Az indiai fél – saját bevallása szerint – kereste a megoldást, a kialakult helyzetben pedig bizonyos abban, hogy a „sokkoló és meglepő” büntetést visszavonja az AIBA.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik