Ökölvívás: McLaren vizsgálata is segíti az AIBA további megújulását

Vágólapra másolva!
2021.06.28. 18:35
null
Kremljov hadat üzent a csaló bíróknak (Fotó: AFP)
Tavaly decemberben került a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) elnöki posztjára Umar Kremljov, aki első féléves időszakáról és a jövőbe mutató terveiről tartott nemzetközi sajtótájékoztatót Lausanne-ban, ahol részt vett a szervezet főtitkára, Kovács István, valamint Roy Jones Jr. többszörös amatőr világbajnok, profiként négy különböző súlycsoport világbajnoka.

 

Mint ismert, az évek óta nehéz anyagi helyzetben lévő és botrányoktól hangos AIBA-val a NOB 2018 novemberének végén befagyasztotta a kapcsolatot, majd 2019 júniusban megvonta tőle a jogot, hogy megszervezze a tokiói olimpia boksztornáját, kizárva ezzel az AIBA-t az ötkarikás játékokról. A szövetség élére tavaly került az orosz szövetség elnöke Umar Kremljov, aki a szervezet megújítását tűzte zászlajára, míg idén márciusban Kovács István Atlanta olimpiai bajnoka lett az AIBA főtitkára. Kettejük mellett többek között Roy Jones Jr. is helyet foglalt a sajtótájékoztatónak otthont adó hotel konferenciatermében felállított asztalnál, míg az orosz sportolók állami támogatottságú doppingolását feltáró kanadai jogász professzor, dr. Richard McLaren online csatlakozott a résztvevőkhöz.

„Rossz örökséggel kezdtük a munkát, de ma már jobb a helyzet, csak az idei évre már hét millió dollárja van a szervezetnek, amivel a nemzeti szövetségeket tudja támogatni, ha azok kérik. A közeli jövő nagy feladata legyen, hogy minden ökölvívó számára fair bíráskodást és zsűrizést tudjunk biztosítani” – jelentette ki Kremljov.

„Életem legkeményebb, legnehezebb napja volt, amikor láttam, hogy a koreai kezét emelik a magasba a szöuli döntő után” – szólalt meg Roy Jones Jr., aki minden idők egyik legvitatottabb olimpiai döntésének lett az áldozata, amikor az 1988-as szöuli játékokon a nagyváltósúly döntőjében a bírók a dél-koreai Pak Szi Hon kezét emelték a magasba.

„Azért fogok a jövőben az AIBA-val együttműködni, hogy az ilyen igazságtalanságokat helyre lehessen hozni. Aznap Szöulban én nyertem az olimpiai bajnokságot, ezt mindenki látta, és mégsem történt semmi. Ha most sem teszünk semmit, azzal az ökölvívás integritását kockáztatjuk. Kilenc évet feláldoztam az életemből, és néhány gazfickó elvette ezt az időt tőlem, az álmomat lopták el. Azért vagyok itt ma, hogy mással ez ne forduljon elő” – mondta Roy Jones Jr. a 33 évvel ezelőtti eseményekről, s monológja végére láthatóan elfátyolosodott a szeme.

A korábbi nagy bajnok felszólalása után az elnök számára jött is a kérdés: mit tesz majd az AIBA, hogy a jövőben garantálja a fair bíráskodást mindenki számára.

„Szögezzük le, ha a bíráskodás, a zsűrizés nem fair, akkor bűncselekményről beszélünk. Olyan környezetet akarunk létrehozni, amelyen belül nem éri majd meg nem fair módon vezetni a meccseket. Meg kell neveznünk azokat az ilyen bűnözőket és többet nem akarunk velük együtt dolgozni. Éppen ezért felkértük Richard McLarent, aki független szakértőként levezeti majd a vizsgálatot, amelynek a végén nevükön nevezhetjük az elkövetőket, akik ártanak a sportáguknak” – jelentette be Kremljov.

Az online bejelentkező kanadai jogászprofesszor elárulta, vizsgálata több részből áll majd.

„Elsőként részletesen megvizsgáljuk a riói olimpián történteket, hogy mi történt ott, s mi ment félre, s az AIBA vezetésére is külön fókuszálunk majd nagyjából 2006-tól mostanáig, hogy alaposan feltárjuk, hogy mi és miért történt, ami végül odáig vezetett, ahol fél éve tartott az AIBA” – közölte McLaren.

A sajtótájékoztatón főtitkári minőségében jelenlévő Kovács István hangsúlyozta, történelmi helyzetben van a jelenlegi vezetés.

„Az ökölvívásnak meg kell változni. Meg kell menteni a sportágunkat, és ezért már eddig is több fontos lépést tettünk. Az AIBA fennállása óta nem volt annyira jó anyagi helyzetben, mint amilyenbe az elmúlt három hónapban került köszönhetően a támogatóinknak, ráadásul ezt teljesen átláthatóan tettük. Most a fair bíráskodás biztosítása a cél, hogy a jövőben amikor egy kissrác bokszolni kezd, tudja, hogy tiszta, fair meccset vívhat. Ezért is szeretnénk új pontozási rendszert bevezetni, és sok egyéb mellett változtatni fogunk a világranglistán, a pénzdíjakon is” – fogalmazott Atlanta olimpiai bajnoka.

MI TÖRTÉNT RIÓBAN?
Új pontozási rendszert vezettek be az olimpia előtt, amely szerint öt pontozóbíró lepontozza a mérkőzést, ám egy számítógép véletlenszerűen választ közülük hármat, akiknek az értékelése számít. Ráadásul a korábbi évek helyett – amikor egy számítógép számolta a bevitt ütéseket, az olimpián a menetek győztese 10 pontot kapott, de ebben a pontszámban a pontozóknak lehetőségük nyílt technikát, taktikát, agressziót, és a bevitt ütéseket is figyelembe venni. Különösen két orosz bokszoló győzelme verte ki a biztosítékot, ami után az AIBA vissza is hívta az érintett meccseken működő pontozókat, ám a ringben elért eredmények nem változtak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik