Ökölvívás: kiakadt a Világtanács elnöke, leszólta a döntést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.26. 12:19
A Bokszvilágtanács (WBC) elnöke, Mauricio Sulaiman élesen bírálta a profi ökölvívók olimpiai részvételének ötletét.

A mexikói sportvezető hangsúlyozta: veszélyes lenne a tapasztalt hivatásos bokszolókat az amatőrök mezőnyében indítani, és hozzátette, hogy a nemzetközi szövetség (AIBA) „elérte a mélypontját”, mert fogalma sincs arról, mit jelent és mit képvisel valójában az ökölvívás.

Az AIBA csütörtöki döntése értelmében ezentúl a profik is részt vehetnek majd az olimpiákon. A szövetség tagszervezeteinek 80 százaléka támogatta, hogy a profi világszervezetekből (WBA, WBO, IBF, WBC) érkező bokszolók is szerepeljenek az ötkarikás játékokon. Csötönyi Sándor, a hazai szövetség elnöke szerint ugyanakkor még csak egy javaslatról van szó, amit a végrehajtó bizottságnak és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is el kell majd fogadnia.

„Azzal, hogy a fejvédő nélküli amatőröket szembeállítaná a profikkal, az AIBA megmutatta, hogy a sportolók testi épsége és a sportszerűség sem érdekli. Hogyan bokszolhatnának fejvédő nélkül biztonságos és sportszerű körülmények között a többnapos versenyeken az amatőrök a profikkal? A fiatalok megérdemlik, hogy élhessenek az amatőr ökölvívás lehetőségeivel” – magyarázta Mauricio Sulaiman.

Az 1996-os atlantai olimpia bajnoka, az ukrán Vladimir Klicsko a javaslattal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy ha valóban megtehetné, 39 éves kora ellenére is szívesen részt venne a riói olimpián. Az amerikai amatőr ökölvívók szövetségének (USA Boxing) ügyvezetője, Mike Martino ugyanakkor kevés esélyt lát a profik indulására az idei ötkarikás játékokon. Szerinte a sérülésveszély és az anyagi ráfordítások is a részvételük ellen szólnak, ahogyan az is, hogy néhány nap alatt több mérkőzésen is a kötelek közé kellene lépniük.

Az elmúlt években számos promóter és profi szervezet felszólalt az AIBA terjeszkedése ellen, mert az amatőr szövetség elnöke, a tajvani Vu Csing Kuo többször kijelentette, hogy a sportág minden szintjét az ellenőrzése alá vonja. Erre utal a félprofi sorozatok létrehozása és a kötelező fejvédőviselés megszüntetése is.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik