Ökölvívás: Bacskai Balázs nehezített körülmények között készül a címmeccsre

Vágólapra másolva!
2020.11.12. 12:12
null
Bacskai Balázs úgy gondolja, hogy nem lehet gond, győzni fog (Fotó: Ladóczki Balázs/Nógrád Megyei Hírlap)
Bacskai Balázs elszántan készül a december 11-én sorra kerülő budapesti profi ökölvívógálára, és biztos benne, hogy sikerül nyernie a Boksz Világszervezet (WBO) interkontinentális középsúlyú övéért kiírt mérkőzésen a német Nick Klappert ellen.

„Profi pályafutásom elején az volt az elsődleges cél, hogy minél hamarabb nemzetközi övért bokszoljak, és most itt vagyok a kapujában. Az viszont rossz, hogy nem nézők előtt fog zajlani az összecsapásom, mert valószínűleg zárt körű lesz a gála. Ez így furcsaság lesz, de így is nagy lehetőség a számomra”– mondta az M4 Sport Sporthíradójában az amatőrök között 2010-ben Európa-bajnokságot nyert sportoló, aki kijelentette: az eseményre csak abban az esetben nem kerül sor, ha riválisa vagy ő elkapja a koronavírust, vagy megsérül.

A profik között veretlen, mind a 13 eddigi mérkőzésén győztes Bacskai arról is beszélt, hogy a felkészülés felénél tart és eddig minden a tervek szerint zajlott. A felmérések is azt mutatják, hogy kiváló állapotban van mind állóképességben, mind erőnlétben. A járvány ugyanakkor nem könnyíti meg a dolgát, és a következő hetekben nem lesz minden olyan, mint tervezte.

„Úgy volt, hogy két-három külföldi versenyző jön sparringolni, de a mostani helyzetben nem fognak tudni jönni. Így nehéz lesz megoldani a kesztyűzős időszakot. Ez nehezítő körülmény, de azt gondolom, hogy minden rendben lesz. Nem lehet gond, győzni fogok– jelentette ki a 32 éves sportoló.

A 38 éves német rivális, a 28 győzelemmel és 3 vereséggel álló Nick Klappert nagy tapasztalattal rendelkezik, és a magyar szerint kemény ellenfél, aki a hosszú mérkőzéseket is jól bírja, mert kiváló a fizikuma. Mindezek ellenére Bacskai úgy véli, le tudja győzni őt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik