Ökölvívás: az orosz Kremljov az egyedüli jelölt az IBA elnöki tisztére

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.12. 20:07
null
Umar Kremljov az egyedüli jelölt az IBA elnöki tisztjére (Fotó: AFP)
A pozíciót eddig is betöltő orosz Umar Kremljov maradt az egyedüli jelölt a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) elnöki tisztére – írja az MTI.


Az IBA hétvégén tartja rendkívüli választó kongresszusát, amelyen a 2020 decembere óta hivatalban levő Kremljov komoly vetélytársat kapott volna az európai bokszszövetség (EUBC) elnöki tisztére is pályázó holland Boris van der Vorst személyében, aki azonban a TASZSZ csütörtök délutáni híre szerint kiesett a versenyből. Az orosz hírügynökség azt jelentette, hogy Van der Vorst „meg nem felelés miatt” nem indulhat az elnöki posztért, magyarázatot azonban nem fűzött a hírhez. Így az orosz szakember maradt az egyetlen jelölt a szervezet élére.

A holland jelölt kiejtése előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) újfent aggodalmának adott hangot a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség jelenlegi működésével kapcsolatban. Ez már a sokadik alkalom, hogy a NOB kétségekről beszél, és változatlanul kérdőjelessé teszi a sportág olimpiai jövőjét. Ezúttal Paquerette Girard Zappelli, az etikai bizottság vezetője és Kit McConnell sportigazgató jelezte az IBA irányításával, a megújulási tervekkel és a szervezet pénzügyi stabilitásával kapcsolatos aggályait.

Az ötkarikás ügyekben járatos portál, az insidethegames.biz kiemelte, hogy a NOB képviselői levelüket nemcsak Kremljovnak juttatták el, hanem a sportági világszervezet összes nemzeti bokszszövetségének. A NOB változatlanul meglevő kifogásai között szerepel, hogy az IBA még mindig adós a 2024-es, párizsi olimpia sportági kvalifikációs rendszerének részletes kidolgozásával, ahogyan a pontozóbírók kiválasztásának és irányításának megnyugtató programjával is.

Az ökölvívás ott van a párizsi olimpia műsorán, a 2028-as, Los Angeles-i játékok előzetes programjában azonban nem kapott helyet. Az IBA kezéből kivéve a tavaly nyári, tokiói olimpia boksztornáját a NOB teljesen saját szervezésben bonyolította le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik