Ökölvívás: nem használt az oroszlánjelmez Abril ellen

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2013.03.03. 11:01
null
Bogere félelmetes belépője ellenére vesztesen távozott (Fotók: Reuters)
Szombaton éjszaka a veretlen, ugandai Sharif Bogere ellen tette kockára WBA könnyűsúlyú világbajnoki címét a kubai Richard Abril, aki helyenként igen sportszerűtlen összecsapáson pontozással megvédte övét Las Vegasban.

 

Az előzetes esélyek a kubai címvédő mellett szóltak, ennek ellenére (vagy talán éppen ezért…) az ugandai kihívó kezdett agresszívabban, míg Abril inkább csak a távolságot tartotta, illetve elmozgásból próbált kontrázni a találkozó első felében.

Az időnként meglehetősen szabálytalan összecsapáson Abril mindkét szeme megsérült (a bal a negyedik, a jobb pedig a hatodik menetben), valamint Russel Mora mérkőzésvezető pontlevonással sújtotta a címvédőt a 8. menetben szabálytalanságért, akit az utóbbi eset mintegy „felébresztett”, és a következő menetekben már sokkal tisztábban bokszolt.

A záró menetekben Abril visszavett a tempóból, mert láthatóan úgy érezte, már megnyerte a mérkőzést, és végül ez be is következett, ugyanis 115:111, 116:110, 116:110 arányú egyhangú győzelmet aratott, amit a kihívó csalódottan vett tudomásul.

www.profiboksz.hu

Nem volt hiány sportszerűtlen jelenetekből
Nem volt hiány sportszerűtlen jelenetekből
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik