Deontay Wilder a WBC új nehézsúlyú királya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.18. 20:03
null
Deontay Wilder a 33. profi mérkőzését is megnyerte (Fotó: Action Images)
Deontay Wilder a 33. profi mérkőzésén felülhetett a WBC nehézsúlyú világbajnoki trónjára, miután szombat éjszaka legyőzte az első címvédésére készülő Bermane Stiverne-t.

 

 

A híres MGM Grandben megrendezett találkozó előtt erősen megoszlottak a vélemények arról, hogy az eddigi összes hivatásos mérkőzését kiütéssel abszolváló, de igazán komolynak mondható riválissal még nem találkozó Wilder folytatja a menetelését, vagy a rutinosabb – ebből kifolyólag korosabb –, de jóval alacsonyabb (sokak szerint behatárolt képességű) Stiverne „kiszúrja a lufit”, és összetöri a kihívó világbajnoki álmait.

Az összecsapás talán a legkevésbé várt forgatókönyv szerint alakult, ugyanis Wilder nem a gyors, és első sorban nem is az idő előtti befejezésre apellált, hanem hosszú karjait kihasználva, gyakorlatilag távolról kibokszolta offenzív stratégiával fellépő riválisát. Stiverne a mérkőzés nagy részében nem tudott mit kezdeni az egyenesekkel jól operáló, sokat mozgó, korábbi olimpikon amerikaival, akit ha sikerült is időnként eltalálni a világbajnoknak, azt Wilder jól kezelte.

A találkozó végül nem zárult le idő előtt, Wilder pedig nagy arányú, egyhangú pontozásos (118–109, 119–108, 120–107) győzelmet aratott, ezzel pedig 29 évesen begyűjtötte karrierje első világbajnoki címét.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik