NFL: új király a trónon – Brady és a Patriots a liga ura

HERCZE KRISTÓFHERCZE KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2015.10.29. 14:48
null
Ki állítja meg Bradyt és a Patroitsot? (Fotó: Reuters)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszának legutóbbi fordulójában pihent a Green Bay Packers, a New England Patriots ezt kihasználva a New York Jets elleni sikerével a dobogó élére lépett. A még hibátlan Cincinnati, Carolina páros továbbra is ott van a Broncos nyomában, míg a Saints ellen vereséget szenvedő Colts egyre mélyebbre süllyed, legutóbbi zakóját követően ráadásul már balhé volt az öltözőben. Erősorrend.

 

1. (2.) New England Patriots (6–0)
Bekövetkezett az, amire a címvédő Pats szurkolói a szezon eleje óta vártak: Bill Belichick csapata az élre állt, miután az eddig remeklő New York Jets sem tudta meggátolni Tom Bradyéket a menetelésben. Az összecsapás nehezen indult, ám a New England-i támadósor a negyedik negyedben teljesen bedarálta az addigra elfáradó Jets védelmet. Rob Gronkowski már-már szokásos módon ismét nagyszerűen játszott, de azért nem árt megjegyezni, hogy az elkapók összesen tizenegy(!) labdát ejtettek el a meccsen, ami rendkívül sok.

2. (1.) Green Bay Packers (6–0)
Már „csak” a második a Packers, rosszabb persze nem lett, Mike McCarthy együttese egyszerűen csak pihent a hetedik fordulóban. A nyolcadikban aztán hatalmas rangadó vár Aaron Rodgersékre, hiszen Denverbe látogatnak, ahol Peyton Manninggel, és a liga talán legjobb védelmével kell szembenézniük. Azonban ha valaki képes megoldani ezt a feladatot, akkor az Rodgers.

3. (3.) Denver Broncos (6–0)
Nemcsak a Green Baynek volt szünet az előző játékhéten, hanem a Denvernek is. Manningnek minden bizonnyal jól jött ez a néhány szabadnap, eddig ugyanis nem játszott jól a veterán irányító, játékát ugyanis pontatlan labdák, gyenge passzok, és sok labdaeladás jellemezte. A brutális védelem eddig megmentette a támadókat, ám Aaron Rodgers és a Packers ellen ezt aligha tudják megtenni ismét, úgyhogy ideje felszívnia magát a Broncos többi csapatrészének is, különben könnyen oda lehet a veretlenség.

A HÉT SÉRÜLÉSE
ARIAN FOSTER, FUTÓ (HOUSTON TEXANS)
Sajnos kijelenthetjük, hogy Arian Foster sérülésével az utolsó szög is bekerült a Texans idei szezonjának koporsójába. Nem elég, hogy a gárdánál a holt szezon óta áll(t) a bál az irányítókérdést tekintve, most egyik legnagyobb egyéniségét veszítette el a csapat. Foster Achilles-ín-szakadást szenvedett a Dolphins elleni hatalmas zakó folyamán, tovább növelve a problémák számát Bill O'Brien vezetőedzőnek, aki kedden kivágta a csapatból Ryan Mallett irányítót, miután a játékos a hétvégi meccs előtt lekéste a repülőgépet, így egyedül kellett a többiek után utaznia.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat marad legtovább veretlen a 2015-ös NFL-idényben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Foster márpedig olyan egyéniség, akire az alakulat évek óta építhette a támadójátékát, a 29 esztendős futó meg is birkózott a nagy teherrel, a liga egyik legjobbjává nőtte ki magát a posztján. Hét szezon alatt összesen 68 touchdownt jegyzett, futásnál és passzoknál egyaránt életveszélyt jelentett. Kiesésével az egyébként is elképesztően gyengén szereplő Texans nagy bajba került – olyannyira nagyba, hogy az esélyeket tekintve sokan már egy újabb 1/1-es draftcetliről beszélnek, ami a csapat 2016-os börzéjét illeti. Hiába szántja fel a pályát J. J. Watt a védelemben, egyedül nem tudja a hátán vinni az egész együttest.

A HÉT BÚCSÚJA
JOE LOMBARDI, TÁMADÓKOORDINÁTOR (DETROIT LIONS)
Elkeserítő, ami a 2015-ös kiírás előtt még titkos favoritnak számító Lions háza táján folyik. Hétről hétre alulmúlja magát mind az edzői stáb, mind pedig a játékosok. A klub vezetősége meg is elégelte a szerencsétlenkedést, és a hetedik forduló után menesztette Joe Lombardi támadásokért felelős koordinátort, illetve a támadófal két edzőjét, Jim Washburnt és Terry Heffernant. Mindez nem meglepő, hiszen Lombardira, és a falra is rendkívül sok panasz érkezett az utóbbi időben, teljesítményük siralmas volt, nagyon érett már a váltás. Nagy javulással azért nem szabad számolni e két fronton, a következő holt szezonban azonban valószínűleg teljes nagytakarítás lesz, aminek nagy valószínűséggel Jim Caldwell vezetőedző is áldozata lesz. Az mindenesetre mindent elmond a csapaton belüli kommunikációról, hogy Caldwell a sajtótájékoztatóján elmondta, egyelőre mindenki marad a helyén a stábban… majd nem sokkal később repült három szakember is…

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A HÉT BALHÉJA
JIM IRSAY, TULAJDONOS <-> RYAN GRIGSON, GENERAL MANAGER (INDIANAPOLIS COLTS)
Ahogy Detroitban, úgy a Coltsnál is lázasan lehetne keresni annak az okát, miért produkál ennyire rosszul hétről hétre az alakulat. Irsay sem érti, mi történik, hiszen az együttes a nyáron rengeteg pénzt költött erősítésekre, láthatóan azonban nem oda érkeztek a játékosok, ahová igazán kellett volna. A Csikók tulajdonosa eddig csöndben tűrte csapata, és a stáb bakijait, ám a New Orleans Saints elleni elkeserítő teljesítmény után az öltözőben állítólag kiborult a bili. Egybehangzó állítások szerint Irsay kérdőre vonta Grigson ügyvezető igazgatót, kettejük közti nézeteltérés pedig hatalmas vitába és üvöltözésbe ment át. Noha Chuck Pagano vezetőedző nem volt jelen az esetnél, azért nem meglepetés, hogy az ő talpa alatt is nagyon forróvá vált a talaj – néhányan tudni vélik, amennyiben a Colts 3–6-os mérleggel vonul majd pihenőre, úgy Irsay már a szezon közben leváltja Paganót. Az előszezonban sokat pedzegették, hogy Grigson és Pagano között nem túl baráti a viszony, és összekülönböztek egymással, ám akkor senki sem kerített nagy feneket a dolognak, de elnézve az Indianapolist, a stábban zajló harc valószínűleg az egész öltözőre rányomta a bélyegét.

A TELJES LISTA
1. (2.) New England Patriots (6–0)
2. (1.) Green Bay Packers (6–0)
3. (3.) Denver Broncos (6–0)
4. (4.) Cincinnati Bengals (6–0)
5. (5.) Carolina Panthers (6–0)
6. (12.) Minnesota Vikings (4–2)
7. (8.) Atlanta Falcons (6–1)
8. (9.) Arizona Cardinals (5–2)
9. (7.) Pittsburgh Steelers (4–3)
10. (13.) Seattle Seahawks (3–4)
11. (10.) New York Jets (4–2)
12. (12.) Philadelphia Eagles (3–4)
13. (15.) New Orleans Saints (3–4)
14. (16.) New York Giants (4–3)
15. (17.) St. Louis Rams (3–3)
16. (11.) Indianapolis Colts (3–4)
17. (18.) Oakland Raiders (3–3)
18. (14.) Buffalo Bills (3–4)
19. (21.) Kansas City Chiefs (2–5)
20. (26.) Washington Redskins (3–4)
21. (27.) Miami Dolphins (3–4)
22. (19.) San Diego Chargers (2–5)
23. (23.) Dallas Cowboys (2–4)
24. (20.) San Francisco 49ers (2–5)
25. (22.) Tampa Bay Buccaneers (2–5)
26. (31.) Jacksonville Jaguars (2–5)
27. (25.) Detroit Lions (1–6)
28. (24.) Houston Texans (2–5)
29. (28.) Cleveland Browns (2–5)
30. (29.) Chicago Bears (2–4)
31. (30.) Baltimore Ravens (1–6)
32. (32.) Tennessee Titans (1–6)

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
2015.10.23. 2.25 San Francisco 49ers–Seattle Seahawks 3–20
2015.10.25. 14.30 Jacksonville Jaguars–Buffalo Bills* 34–31
2015.10.25. 18.00 Washington Redskins–Tampa Bay Buccaneers 31–30
2015.10.25. 18.00 Tennessee Titans–Atlanta Falcons 7–10
2015.10.25. 18.00 Indianapolis Colts–New Orleans Saints 21–27
2015.10.25. 18.00 Detroit Lions–Minnesota Vikings 19–28
2015.10.25. 18.00 Kansas City Chiefs–Pittsburgh Steelers 23–13
2015.10.25. 18.00 St. Louis Rams–Cleveland Browns 24–6
2015.10.25. 18.00 Miami Dolphins–Houston Texans 44–26
2015.10.25. 18.00 New England Patriots–New York Jets 30–23
2015.10.25. 21.05 San Diego Chargers–Oakland Raiders 29–37
2015.10.25. 21.25 New York Giants–Dallas Cowboys 27–20
2015.10.26. 1.30 Carolina Panthers–Philadelphia Eagles 27–16
2015.10.27. 1.30 Arizona Cardinals–Baltimore Ravens 26–18
Szabadnapos: Chicago Bears, Cincinnati Bengals, Denver Broncos, Green Bay Packers
8. FORDULÓ
2015.10.30. 1.25 New England Patriots–Miami Dolphins
2015.11.01. 15.30 Kansas City Chiefs–Detroit Lions*
2015.11.01. 19.00 Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers
2015.11.01. 19.00 Cleveland Browns–Arizona Cardinals
2015.11.01. 19.00 St. Louis Rams–San Francisco 49ers
2015.11.01. 19.00 New Orleans Saints–New York Giants
2015.11.01. 19.00 Chicago Bears–Minnesota Vikings
2015.11.01. 19.00 Baltimore Ravens–San Diego Chargers
2015.11.01. 19.00 Pittsburgh Steelers–Cincinnati Bengals
2015.11.01. 19.00 Houston Texans–Tennessee Titans
2015.11.01. 22.05 Oakland Raiders–New York Jets
2015.11.01. 22.25 Dallas Cowboys–Seattle Seahawks
2015.11.02. 2.30 Denver Broncos–Green Bay Packers
2015.11.03. 2.30 Carolina Panthers–Indianapolis Colts
Szabadnapos: Buffalo Bills, Philadelphia Eagles, Washington Redskins, Jacksonville Jaguars
*Londonban

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik