NFL: bajban a Saints és a Bears – kidőlt Brees és Cutler

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.22. 19:49
null
Tony Romo (9) körülbelül nyolc hétig lesz harcképtelen (Fotó: dallascowboys.com)
A tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszának második fordulójában is megsérült több kulcsjátékos. A legnagyobb űrt talán Tony Romo, a Dallas Cowboys irányítója hagyta maga után, miután a 35 esztendős játékosnak eltört a kulcscsontja. A New Orleans és a Chicago sem járt jól – mindkét gárda elveszítette kezdő quarterbackjét. Sérülésfigyelő.

 


Jay Cutler az Arizona Cardinals elleni mérkőzésen szenvedett combhajlítóizom-sérülést, és a hírek szerint egy-két hetet biztosan ki kell hagynia.

Drew Brees
sem úszta meg, a Saints irányítója ugyanis vállproblémákkal küszködik vasárnap óta, ám egyelőre eltérő információk érkeztek a sérüléséről – egyes hírek szerint nem súlyos, de néhány hetet így is ki kell majd hagynia, mások szerint viszont az is elképzelhető, hogy a szezon további részében már nem játszhat.

A Cowboys–Eagles összecsapáson több kulcsjátékos is kidőlt: Tony Romo, a Dallas irányítója egy szerencsétlen esés következtében kulcscsonttörést szenvedett, és körülbelül nyolc hétig lesz harcképtelen, a másik oldalon pedig Kiko Alonso és Mychal Kendricks, a Philly két középső linebackere hagyta el idő előtt a pályát. Alonsónak a bal térdében részlegesen elszakadt a térdszalag, ami rendkívül rossz hír, mivel a 25 éves védőnek még 2014-ben ugyanezt a térdét szakította el. Alonso ebben a kiírásban valószínűleg már nem segítheti csapatát. Kendricks combhajlítóizom-problémák miatt esett ki, azt még nem tudni, mikor játszhat ismét.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Aaron Williams, a Bills söprögetője a Pats ellen, egy rossz szerelési kísérletet követően maradt lent a földön, több percig tartó ápolás után pedig mentővel kórházba szállították. Azóta kiengedték, de nyaksérülés miatt bizonytalan, mikor térhet vissza.

Tevin Coleman,
az Atlanta Falcons harmadik körös draftválasztása bordatörés miatt szorult az oldalvonalon kívülre, míg Luke Kuechly, a Panthers klasszis védője előző héten összeszedett agyrázkódása után még nem ment át a liga ilyenkor szokásos vizsgálatain.

A San Franciscó-i Carlos Hyde-nak a combjával vannak gondok, a Packers futója, Eddie Lacy bokáját fájlalja, ám sérülése nem súlyos, csapattársa, Josh Boyd viszont rosszabbul járt, neki el is tört a bokája, ráadásul több szalagja el is szakadt.

Vontae Davis, az Indianapolis Colts klasszis szélső védője egy szerencsétlen ütközést követően szenvedett agyrázkódást, egyelőre kérdéses, játszhat-e a harmadik fordulóban.

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
2015.09.18. 2.25 Kansas City Chiefs–Denver Broncos 24–31
2015.09.20. 19.00 Carolina Panthers–Houston Texans 24–17
2015.09.20. 19.00 Pittsburgh Steelers–San Francisco 49ers 43–18
2015.09.20. 19.00 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers 19–26
2015.09.20. 19.00 Minnesota Vikings–Detroit Lions 26–16
2015.09.20. 19.00 Chicago Bears–Arizona Cardinals 23–48
2015.09.20. 19.00 Buffalo Bills–New England Patriots 32–40
2015.09.20. 19.00 Cincinnati Bengals–San Diego Chargers 24–19
2015.09.20. 19.00 Cleveland Browns–Tennessee Titans 28–14
2015.09.20. 19.00 New York Giants–Atlanta Falcons 20–24
2015.09.20. 19.00 Washington Redskins–St. Louis Rams 24–10
2015.09.20. 22.05 Jacksonville Jaguars–Miami Dolphins 23–20
2015.09.20. 22.05 Oakland Raiders–Baltimore Ravens 37–33
2015.09.20. 22.25 Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys 10–20
2015.09.21. 2.30 Green Bay Packers–Seattle Seahawks 27–17
2015.09.22. 2.30 Indianapolis Colts–New York Jets 7–20

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik